„Aki autón szalad, némi jóakarattal városkának nevezhetné. Az országúti főutcát kispolgári házak szegélyezik. A falusi parasztházak és istállók, a szegények viskói jól elbújnak a kispolgári sor mögött, de még ott is gyakran eresztenek maguk közé villaszerű családi házakat… A külső szem is elárulja: nem igazi parasztfaluval van dolgunk.”
A sztálini kultúrpolitika időszakában s a későbbi években is a kultúrházak számszerű növekedésének vagyunk a tanúi: (1950-ben 433 ilyen intézmény, míg 1971-ben 2624 művelődési ház működött hazánkban.
Martonvásáron a művelődési ház hiánya évtizedeken keresztül a kulturális élet érzékeny pontját jelentette.
Akik településünk múltja iránt érdeklődnek kiindulási pont Dr. Lencsés Ferenc 1965-ben megjelent Martonvásár története c. című művé, amely további ösztönzést figyelemfelkeltést jelentett Hornyák Mária történésznek művelődéstörténeti kutatásához, valamint Martonvásár könyve megírásához.
1948-ban a képviselőtestületi ülések napirendi pontjai között többször felvetődött a korabeli ifjúsági szervezet EPOSZ (Egyesült Parasztifjúság Országos Szövetsége) megfelelő helységének a gondja. Előbb a Földművesszövetkezet székházának az emeleti részén, később 1950 után a DISZ részére a Földművesszövetkezeti vendéglő adott otthont, amelyet a település más kulturális célra is igénybe vehetett.
Az MKP a falusi népművelésben a lefontosabb szerepet a Szabad Föld Téli Esték c. rendezvénysorozatnak szánt.
A kiadott tematikát – és az előadásokhoz előírt vezérfonalat mindenkor figyelembe kellett venni. Az előadások több mint 50 %-a politikai jellegű témájú.
A szervezők leginkább a nagyüzemi gazdálkodásra, a békeharcra, és az ötéves terv propagálására fordították energiájukat.
Az 1952 -1953 évi oktatási évadban feltétlenül megtartandó előadások közül néhány példa:
- A Bolsevik Párt XIX. Kongresszusa,
- A Vatikán az amerikai imperializmus szolgálatában
- Falvakban: Jövedelemelosztás a termelőszövetkezetben
- A tudomány és a vallás a csodákról …
A szervezési munkát ugyan a helyi tömegszervezetnek kellett felvállalni, de a folyamatos ellenőrzés a járási, megyei népművelési apparátus feladata volt, a szúrópróba szerű ellenőrzéseket pedig a járási pártbizottság látta el.
Az irattári anyagok tanulsága szerint hatalmas mennyiségi növekedést mutattak a statisztikai adatok, mint az előadásra, mint a hallgatóság számát illetően is. Sokat elárul Martonvásár képviselőtestületi jegyzőkönyve 1950-ből, Ebben határozattal kötelezik a tanácstagokat, hogy a Szabad Föld Téli estéken megjelenjenek, és ezenkívül minden esetben egy másik személyt is hozzanak magukkal.
Egy nyugdíjas pedagógus visszaemlékezését idézve „nem értettem egyet, amit előadtak, de hát saját véleményemet nem mondhattam el.”
Az előadások közvetlen politikai hatását is vizsgálták, amiért tulajdonképpen megszervezték az egész mozgalmat
Dr. Balla Lászlóné ny. óvodavezető visszaemlékezése az 1950-es évekre
„1955-ben kerültem Martonvásárra mint fiatal pálya kezdő. Szorakozási lehetöségeink igen korlátotottak voltak. A legnívósabb szórakozásunk a színházlátogatás volt Budapesten. Az alacsony fizetésünk ellenére szívesen mentünk színházba, ha sikerült színházjegyekhez jutni. A Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutató Intézetében dolgozott egy közönség szervező, aki hozott színházjegyet és nekünk kívülállóknak is jutott belőle.
Leginkább az Erkel Színház vasárnap délelőtti előadásait szerettük, mert akkor még hazajutottunk vonattal. Az esti előadások fináléját a kijáratban állva nézhettük meg, hogy elérjük az éjféli vonatot. (A megértő jegyszedő nénik megengedték.)
Hetente két alkalommal volt filmvetítés a moziban, mi mindig jelen voltunk. Válogatás nélkül néztük a filmeket. Bérelt helyünk volt. A szegényes lehetőségek mellett egy kis színt vitt az életünkbe. (Még nem volt televízió.)
Két kocsma volt. Az „Imre bácsi” (Poledovits Imre) melynek volt egy nagy terme, ami helyet biztosított a báloknak. Ősszel a Katalin bál került megrendezésre.
Nagyon jól működött a „Vöröskereszt Szervezet”, melynek vezetője Grimm Lóránt volt (Loli bácsi) aki akkor még a tordasi embereket gyógyította a magán rendelőjében. (Ő volt a motorja a „Vöröskeresztnek” a sok lelkes önkéntes között. A sok más tevékenységük mellett fő attrakciójuk a Katalin bál megszervezése volt.
Farsangokon az „óvodai bál” nyújtott szórakozást, melyet az Óvodai Szülői Munkaközösség az óvónőkkel együtt szervezett sok- sok munkával, nagy szeretettel. A bevételből bővítették az óvoda játék készletét. A „Búcsú Bál” a nyári időszakban Anna napkor színesítette a falu életét. A júliusi Anna napi búcsú szinte népünnepély volt. Egyházi jellege mellett a családi találkozóról és a szórakozásról is szólt. Délelőtt templomba mentek az emberek, majd elfogyasztották az ünnepi ebédet. Minden családba hazalátogattak az elköltözött rokonok ill. közeli barátok. Délután közös búcsúlátogatásra mentek, ahol a gyerekek „búcsú fiát” (apró játékok, édesség) kaptak. Felülhettek a hajóhintára, ringlispílre. A nap méltó befejezése volt a Búcsú bál az Imre bácsinál. Búcsú hétfőn becsomagolták a maradékot és a fiatalság az agárdi strandra ment. Onnan hazatérve még egy „pót bállal” fejezték be a búcsúi mulatságot. Mindhárom bálban a talpalávalót az önkéntes „Tűzoltó Szervezet” fúvós zenekara fújta. Nagyon jó hangulatot teremtettek.
Az Imre bácsi terme nyújtott lehetőséget arra is, hogy vasárnaponként 5 órai teadélután működjen. Itt a fiatalok találkoztak, beszélgettek, de főleg táncoltak a „Dobos zenekar” zenéjére.
Az 50-es években történt, de még 55 előtt, így elmesélés alapján tudom beírni az általános iskola nagy eseményét. A „Csipkerózsika” mesejátékot adták elő a gyerekek. A fő rendezője, díszlet- és jelmeztervező Klincsek Auróra igazgatóhelyettes „Babi néni” volt. Az egész falut lázban tartotta az esemény. A parkban a szigeten adták elő. Babi néni az iskolai munkája mellett híres volt a torta díszítésről. Csodálatos marcipán virágai, manójai, törpéi nélkül nem volt lakodalmi torta. Martonvásáron az esküvők, lakodalmak is nagy eseménynek számítottak a falu életében.
Az iskola másik nagy egyénisége „Angyal néni” (dr. Papp Jenőné, az orvos Jenő bácsi felesége) volt, aki a Beethoven emlékének tisztelegve a híres gyerekkórust bevezette, vezényelte. Sorba nyerték a járási, megyei énekversenyeket. Többször szerepeltek a rádióban is. Egy ilyen alkalom eredménye, – következményeként a Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Intézet segítségével kialakult egy kölcsönös találkozás a „Potsdami Beethoven Kórussal”. Ez abban az időben még nem volt gyakori esemény. A másik említésre méltó történet a színjátszás volt.
Az önkéntes alapon szerveződő csoport színműveket alkalmazott színpadra. E lelkes társaságnak nem csak fiatalok, hanem idősebbek is tagjai voltak. Kiemelkedő sikerük volt a „János vitéz” előadásával, mellyel körbe vendégszerepelték a környező falvakat. Eljutottak Bicskéig és Székesfehérvárig. Iluskát Földi Teri játszotta, aki Martonvásár szülöttjeként később országos hírű színésznő lett. János vitézt a jó hangú Pammer János alakította. Bagó szerepében Reichardt Jóska bácsi remekelt. Évekig táplálkoztak az emlékekből, sikerekből.
A másik kocsma, ill. Postakocsi Vendéglő (Lőcsös) adott helyet az előadásnak, mely rendelkezett egy színpaddal ellátott nagy teremmel.
Itt az óvodásokkal is tartottunk évzáró ünnepélyt. Kellemes időtöltés volt tavasztól őszig séta a parkban. Utána jól esett a pihenés a cukrászdában, ahol egy kávé mellett beszélgetés közben kipihentük baráti körben a séta fáradalmait.
Téli időben, ha nagy hó esett, néha- néha előfordult, hogy egy-egy gazda befogta a lovait is, megszánkóztatott bennünket. Jól esett utána a finom forralt bor, hogy átmelegítsük átfagyott testünket.
Augusztus 20-án az „Alkotmány és új kenyér” ünnepén egész napos mulatság volt a szigeten, mely az esti bállal fejeződött be.
Elég szegényes Martonvásár kulturális élete ebben az időben. Ennek több oka volt. A teljesség igénye nélkül említeném, hogy az emberek többsége bejárt Budapestre dolgozni. Ennek következményeként egy alvó falu volt. A másik pedig: nem volt kultúrház, de egyáltalán semmiféle állandó lehetőség művelődési összejövetelek szervezésére. Személyemben népművelődési felelős voltam, mely furcsa helyzetnek bizonyult. Negyed évente jelentést kellett írni, küldeni a Járási Tanács Művelődési Osztályának. A statisztika kedvéért megpróbáltam ennek eleget tenni. A Kutató Intézet külön egység volt, a kerítés mögött élte a külön életét.
1956-ban volt ugyan mozgolódás, de harcok nem voltak. Az emberek nem bántották egymást. Inkább a segíteni akarás nyilvánult meg. 56 után nagy csend következett.”
Következő fejezet: I/8. Martonvásár művelődéstörténeti öröksége és a társadalmi szervezetek szerepe az 1960-as években
Irodalom:
Lencsés Ferenc: Martonvásár története. Székesfehérvár 1965 – István Király Múzeum Közleményei