Könyvtári helyzetkép
Pályázatok
A Nagyközségi Könyvtár új termének átadása 2004-ben
- Szabó Péter Erdély képes története a kezdettől 1990-ig című könyvét bemutatja Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész. Közreműködik: Szabó András előadóművész.
Goethe szép kifejezésével élve a „magasabb ember“ ott lakozott az erdélyi politikusok zömében, a tudósokban és az írókban is.
Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós és a többiek nem öncélúan alkottak. Azokat a szellemi értékeket, amelyekhez magukat sem kímélve hozzájutottak, rögtön meg akarták osztani Erdéllyel. Abban is „magasak“ voltak, hogy olthatatlanul szerették hazájukat, s megvetették a puszta anyagi boldogulás igézetét. Németalföldön a „pénz gyűrésében gyönyörködhettem volna“– írta Misztótfalusi, ám hazajött. Visszatértek fejedelmükhöz, hazájukhoz mind. Nekik is köszönhető, hogy a későbbi századok folyamán – ezen a tájon – mindvégig akadtak őrzői az örök emberi értékeknek. “
Szabó Péter történész gondolataiból idéztem, az alig néhány hónapja megjelent könyvét szeretném szíves figyelmükbe ajánlani.
Az önálló Erdélyi Fejedelemség avatott kutatója, ezúttal a magyar honfoglalás korától az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarellenes programig tekint végig a több nemzetiségű országrész történelmén.
Az Új Képes Történelem sorozatának szelleméhez, módszereihez mindenben beilleszkedő kötet talán annyiban hozott újat –a korábban megjelenő monográfiákkal összehasonlítva, hogy nemzetközi összefüggésében láttatja Erdélyt.
A történelmen kívül az „életet is bemutatja“ – építészeti, irodalmi és zenei vonatkozásban, így az érdeklődő a művelődés históriájáról is olvashat. Külön figyelmet érdemel a könyv képanyaga – mint önálló történelmi forrás, a világ számos múzeumának féltve őrzött kincsei látnak napvilágot e kötet-ben. Igényesen szerkesztett s a szó valódi értelmében szép könyvet olvashatunk s lapozhatunk.
Az Új Képes Történelem sorozat 1998-ban elnyerte a könyvtárosok Fitz József díját.
1999-ben az Év Könyve lett.
C. Sz
- Követelem a holnapot. Összeállítás Ady Endre verseiből és Ady Endréről szóló írásokból. Közreműködnek: Havas Judit és tanítványai.
Havas Judit előadóművész és tanítványai a könyvtárban
A XX. század legnagyobb magyar költője Ady Endre. Az ő tiszteletére jöttek el a verskedvelők, hogy meghallgassák a „követelem a Holnapot” c. irodalmi összeállítást, amelyet Havas Judit előadóművész a tanítványaival, zongorakísérettel adott elő. A művésznőről tudjuk, hogy sokoldalú alkotó, könyveket szerkeszt, most az ELTE Bölcsészkarán beszédművészetet tanít. Tanítványait hozta el hozzánk, akik Adyról szóló írásokat szóaltattak meg Babitstól, Móricztól, Illyés Gyulától, Jékely Zoltántól és Piliszky Jánostól.
Néhány kiragadott gondolat: „Ady minden szívet magához fordít. Az író azzal hat, amivel, mint ember élt. Nézd meg az írót abban, amit írt, s megismered öt magát.” (Móricz Zsigmond). Pilinszky János: „Ady a legjelentősebb modern magyar költő. Magára vette és meg is fordította a magyar világot.”
A tanítványok után az est csúcspontjaként Havas Judit szuggesztív eladóművészetének lehettünk tanúi. Széles skálán játszva sok-sok verset hallhattunk tőle szinte lenyűgözve, amelyek fájdalmat okoznak ugyan, de figyelmeztetnek és elgondolkoztatnak.
Néhány sorban lehetetlen visszaadni a varázslatos Ady-est hangulatát. Arra biztatok mindenkit: jöjjenek el minél többen ezekre a könyvtári estekre, ha szép magyar szóra, vagy zenéi élményre vágynak.
Minden közreműködőnek köszönjük ezt a nemes szórakozást nyújtó estet.
2001-ben igényesen szerkesztett meghívókat vehettek kézbe az olvasók, melyeket szerény tiszteletdíj ellenében Benkőné Bese Margit készített.
- Nyírő József székely író, ébresztése, előadó Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész, közreműködik Petrás Mária népdalénekes és Szabó András előadóművész.
NYÍRŐ JÓZSEF
(1889-1953)
Nyírő József, a trianoni békediktátummal elszakított Erdély, az 1945-ös emigráció és az egyetemes magyarság nagy írója száztizenkét esztendővel ezelőtt, 1889. július 18-án született Székelyzsomboron. Felső iskoláit a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pázmáneumban végezte, 1912-ben Bécsben, a Pázmáneumban szentelték pappá. Az első világégés éveiben a Kolozs megyei Kidé község plébánosa. 1919-ben hosszú lelki válság és soksok önemésztő vívódás után kilép az egyházi rendből, megnősül. 1920-tól a kolozsvári „Keleti Újság” munkatársa, íróként, újságíróként keresi kenyerét. 1924-ben részt vesz a híres könyvkiadó, az “Erdélyi Szépmíves Céh” megalapításában. A székelységről és Erdélyről ízes, fordulatos tájnyelven, a balladák és a népmesék pompás magyar nyelvén fogalmaz, székely tárgyú elbeszéléseivel méltán kelti fel az olvasók érdeklődését („Jézusfaragó ember”, „Kopjafák”, „Havasok könyve”).
Történelmi regényeivel („A sibói bölény” „Mádéfalvi veszedelem”), a tárgyilagos iskolai történelemoktatás lehetőségétől megfosztott kisebbségi magyarság önismeretét, nemzettudatát kívánja mélyíteni, erősíteni. Humorban, a pikareszk műfajban is maradandót alkot, amikor Tamási Áron Ábeljével vetélkedve megírja a csavaros eszű, jég hátán is megélő „Uz Bence” regényét. 1940-ben, a II. bécsi döntést követően Nyírő József magas kormányzói kitüntetésben részesül: Corvin-koszorút kap. 1940 őszétől 1945 tavaszáig országgyűlési képviselő a magyar parlamentben. 1944-ben lát napvilágot „Néma küzdelem” című, drámai hang-vételű regénye a Mezőség elrománosodásáról. 1945-ben a mikeskelemeni létet, az emigrációt választja. Előbb Bajorországban, majd 1950-től 1953-ban bekövetkezett haláláig Spanyolországban él. Az emigrációban írt művei közül a menekültlét keserveit megjelenítő „A zöld csillag” és az „Íme, az emberek!” a legjelentősebb.
Medvigy Endre
Költészet napi esténk vendége a közöttünk Martonvásáron élő André András volt. Köztudott, hogy a költőtől távol áll a nyilvános szereplés, ezért is örültünk, hogy megvalósult a találkozás. A Fejér Megyei Hírlapban gyakorta olvashattuk verseit. Köszönjük András, hogy könyvtárunk vendége voltál!
- Vendégünk: André András költő, beszélgetőtárs: Péntek Imre, az Árgus c. folyóirat főszerkesztője, közreműködik: F Dőry Magdolna előadóművész.
Lüktetni kezd a holt anyag
Egy költő arról is megismerszik, hogy ki(k)nek ajánl verset. A Martonvásáron élő és alkotó André András, akinek Mélyhűtött dallam címmel – kissé megkésve — a könyvhétre jelent meg első önálló kötete, nem fukarkodik dedikációkban. A több mint száz vers/költemény egyharmadát dedikálta Bihari Sándortól Tüskés Tiborig, a mai magyar irodalom jeleseinek, közte két verset szentel Pilinszky János emlékének, Csoóri Sándornak pedig egy egész ciklust írt, Őszi versek címmel.
„Igazi költő igazi versei ugyan az időtlenségben zengenek, mégis jobban örültem volna, ha legalább tizenöt évvel korábban írhatom e sorokat, André András kötetét figyelmükbe ajánlva. Mert André született költő, a maradandó értékek híve, ki hívságokra, divatokra nem sokat ad, mégis modem tud lenni. Az apró dolgokban, a törmelék-időben is meglátja a maradandót…” – olvasható a költőtárs, Kiss Benedek szerkesztői jegyzetében. Versei 1992 óta jelentek meg a legkülönbözőbb orgánumok, az Árgus, Élet és Irodalom, Hitel, Kortárs, Mozgó Világ, Műhely, Napút, Pannon Tükör és a Somogy hasábjain. „Dzsungelszag. Zsoltár. Mézpihe. / Ugrásra kész, de tűr a kert. // Meghimbált árnyék.
Sziklahúr. / Dáliacsengő. Hitleráj. // Süllyedő szószék. Kobragőz. /- Perpétum mobile! Holtszezon…” így kezdi egyik választott mesterének, Szepesi Attilának dedikált versét. (Pakli) A terjedelmes hosszú szabadverstől, a versprózán át a kétsorosakig a legkülönfélébb formákkal találkozni könyvében. „Dél tigrise. Víz forr, kard lobog. / Világ fókusza egy tű izzó hegyében” – ennyire egyszerű Egyenlítő című párverse. A Nagy Gáspárnak ajánlott Didaktikus vers című darabja pedig így zárul: „A bölcsek köve nincs sehol / bár visszhangzik hallgatag. / Panaszt tesz végül az ember – / s lüktetni kezd a holt anyag.”
Fejér Megyei Hírlap – 2000 06 08
S.I.
2000 tavaszán kolleganőmmel, Ancsival kellemes élményben volt részünk Fellegi Ádám zongoraművész lakás koncertjén, ahol megérintett bennünket a koncert hangulata, a családias kötetlen légkör. A mester már több mint 30 éve töretlen lelkesedéssel rendezi lakás koncertjeit azzal a céllal, hogy minden korosztály megszeresse a komolyzenét, nemcsak megszólaltatja, hanem magyarázza is a zongora irodalom legismertebb darabjait.
Zenés est a könyvtárban…
Ismételten egy igen kellemes „aktív szórakozással” lepte meg kedves könyvtárosunk, Szilvia Martonvásár közönségét. Meghívta Fellegi Ádámot, Liszt-díjas zongoraművészünket.
Az előadás talán magyarországi ősbemutatónak is beillő Beethoven VI. Pastorale szimfóniájának Liszt zongoraátirata volt. Azért írhatom ősbemutatónak, mert a művek eddig csak Fellegi személyes barátai élvezhették a művész lakásán. Èvezettel hallgattuk fellegi részletes magyarázatát, a természeti képek (napsütés, fák, vihar) zongorán bemutatott részleteivel. A derűs reggeli hangulatot az érkező emberek vidám zsivaja, a madarak boldog, felszabadult éneke hatja át Beethoven zenéjében. Beethoven még a vihart is szereti, ez is a természet része, de azért az elcsendesülő szél, orkán mégis derűsebb élményt fed fel a süketülő óriásban, S örömmel veszi át ismét a madarak hada a zene feletti uralmat. Remek volt a magyarázatok felépítése, s utána már mindenki együtt élve a zenével tudta, mit hall: sárkányt vagy fülemülét stb.
Szívesen hallgattuk volna tovább úgy a szóbeli, mint a zongoraeladást, s mivel ezt többet is úgy éreztük, az öltözés közben valamint útban hazafelé tovább beszélgettük, ez bizonyítja az est igazi sikerét.
Reméljük, fogjuk még hallani a többi szimfóniát is Liszt átiratában Fellegitől.
Pletser Irma
(Forum Martini 2002 január)
Fellegi Ádám karizmatikus egyénisége a felejthetetlen élményen kívül adakozásra, azaz pénzügyi támogatásra szólította a jelenlévőket. A befolyt összeget a könyvtár számítógépet vásárolt.
„A megörökölt, múltbéli kincseink, szellemi értékeink, tovább éltetése, nyelvünk, nemzetünk megmaradásának záloga”
Ferencz Éva
Felejthetetlen élményben volt részem a Magyarok Házában. 2002 februárjában. Magyarok énekei címmel Ferencz Éva és Kobzos Kiss Tamás szólaltatta meg és tette élménnyé, élővé ezeréves történelmünket. Felidézve a régi korokat, veretes nyelven, prózában, dalban, hangszeres kísérettel. Kobzos Kiss Tamás előnevét Buda Ferenc költőtől kapta 1977-ben a kecskeméti népzenei találkozón, így mutatta őt be a közönségnek. Elsősorban a magyar régi zene a középkori trubadúr énekek európai viszonylatban is legkiválóbb megszólaltatója volt. A török énekmondók zenéjén kívül a magyar népzenében és a kortárs zene területén is tevékenykedett. Az esten elhangzó történelmi énekeket rég elfelejtett hangszereken szólaltatta meg.
Ferencz Éva hangja a lélek zenéje volt, színészi képessége is előtérbe került az ének és a mozgás művészi összhatásában. Nem tartozott az autentikus előadók közé. Nem másolt senkit. Mégis hiteles volt, mert mindig a dal lelkületét szólaltatta meg. Ferencz Éva neve összeforrt a népi imádságok gyűjtőijével, Erdélyi Zsuzsannával, aki mintegy 40 éves gyűjtő kutatómunkája során több mint tízezer szebbnél szebb szöveget gyűjtött össze. Az 1970-es évek elején óriási népszerűségnek örvendett előadó estjein zsúfolásig megteltek a templomok, iskolák, könyvtárak. A társadalom ösztönösen fordult Isten felé, ahogyan egykori visszaemlékezésében olvashatjuk. Olyan embereket állított maga mellé, akik a népi imádságok megszólaltatói voltak, mint Török Erzsi, Jancsó Adrienn és később Lovász Irén. A hatalom az 1970-es évek elején természetesen nem nézte jó szemmel küldetésüket. Mindez szemet szúrt a hivatalos művelődés politika képviselőinek és abba kellett hagyni egy ideig e nemes missziót. 1993-ban Erdélyi Zsuzsanna felkérésére Ferencz Éva együtt vállalta a küldetést, hogy számtalan meghívásnak eleget téve együtt járják a Kárpát medencét. „Kedvesen ragyogó személyével, gyönyörű énekhangjával az ősi népi imádságok tolmácsolásával magyar énekeink fényességét hozta közénk.”
Beszélgetés Ferencz Éva
énekművésszel
Azt tartják róla, hogy ő a legendás népdalénekes, Török Erzsi művészetének egyik örököse. Eddig három lemeze, CD-je jelent meg: Világ békessége – adventi és karácsonyi dalok, Világ váltságáért – a nagyhét költészete a néphagyományban és Idvez légy boldog Szent István Király címmel.
Most egy újabb CD-t készített Timaffy László és Borsi Jenő néprajzkutatók legszebb gyűjtéseiből Tündérvilág címen, amin nemcsak énekel, hanem mesét is mond.
Sokunk számára emlékezetes pályakezdése is. Népdalénekesi pályája az 1970-es Röpülj páva televíziós népdalversennyel indult.
Ferencz Éva az 1970-es évektől többször szerepelt az Egyetemi Színpadon, főként Domokos Pál Péter estjein, előadásain. Az egyik ilyen estről Széli Jenő gyönyörűen emlékezett meg Török Erzsébet Örökéért című írásában:
a népdalénekes törzsgárda egyik tagja, Ferencz Éva … az első Röpülj páván bebizonyította, hogy kiművelt koloratúrszoprán hanggal is lehet hitelesen népdalt énekelni. Egy népi apokrif ima remeklésnek számító, bensőséges recitálására rímelt az Ómagyar Mária-siralom tragikumának a dallam szépségét is kidomborító megszólaltatása…”
– Voltak évek, amikor kevesebbet hallottunk rólad.
F. E.: – A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1977-ben kaptam diplomát. Néhány éves budapesti szerződés után több vidéki színházban játszottam jelentős szerepet, majd 1981-ben Bécsben próbaéneklés következett, s hét évet töltöttem Ausztriában.
1988-tól újra itthon „tettem a dolgom” – felismervén, hogy melyik az én utam, újból a néphagyomány mezsgyéjére vetődtem.
Már két alkalommal köszönthettelek a könyvtárban, Erdélyi Zsuzsannával együtt. Úgy gondolom, mély szakmai s lelki kapcsolatotok nem véletlen. Együtt vállaljátok a szolgálatot, a lámpás szerepet itt-hon és külföldön, bemutatva a szakrális néphagyomány nyelvi és zenei emlékeit, gyökereinket.
F. É.: – Erdélyi Zsuzsannával 1993-ban ismerkedtem meg. „Kincseiből” merítvén – akár a népmesében – gazdaggá lettem, de nem „föl-di” értelemben. Míg Isten engedi, szeretném megismertetni csodálatosan gazdag kultúránk Erdélyi Zsuzsanna által „megtalált, felfedezett” részét, több száz éven át megőrzött kincseit, nyelvi-lelki emlékeit. Erdélyi Zsuzsannának köszönhetem, hogy a szakrális néphagyomány mindennapi kenyerem lett. Zsuzsannával nyolcadik éve járjuk az országot, „hegyet hágunk, lőtőt lépünk”.
Nemrég a Magyarok Házában részese lehettem egy gyönyörű előadóestnek. Ezeréves történelmünk nyelvi és zenei emlékei elevenedtek meg, regölések, archaikus énekek, virágénekek, népdalok, történeti énekek. Magyarok énekei. A Ferencz Éva által rendezett és szerkesztett műsor előadótársa Kobzos Kiss Tamás.
F. E.: – Szeretnénk életre támasztani egy múltba vesző világot – mondja Ferencz Éva – annak kultúráját, énekeit.
Olyan öröm ez, mint amikor az ember kincsesládára bukkan. Ezt az örömöt szeretném mindenkinek átadni.
Köszönöm a beszélgetést.
C. Sz.
- Mennynek földnek királya.
Régi magyar népdalok és énekek ádvent és karácsony népköltészetéből
Előadó: Lovász Irén népdalénekes.
• Vendégünk: Balogh Margit történész, az MTA doktora.
A martonvásári gyökereket magáénak tudó történész elsődleges kutatási területe a 20. századi egyháztörténet különös tekintettel a katolikus egyházi mozgalmakra. Legjelentősebb kutatásának tekinthető Mindszenty József bíboros élete, illetve az ebből készült monográfia.
„Szakmai vezetésével zajlott az elmúlt évtized talán legnagyobb szabású egyháztörténeti kutató projektje, mely a 20. századi magyarországi zsinatainak és katolikus nagygyűléseinek történetét tárja fel. Somorjai Ádám, Mészáros István, Fejérdy András mellett az egyik legnagyobb hatású Mindszenty-kutatónak tekinthető.”
Könyvtári estek
„A hol még az a hit sincs meg,
Hogy pénzen mindent meg lehet szerezni
Ott még értékelik a pénzen megvehetetlen értéket”
(Kodály Zoltán)
Megható élményben részesültünk, mi, akik március 2-án a Könyvtári Estek egy újabb kiváló rendezvényén megismerkedhettünk P. Jáki Sándor Teodóz, győri bencés tanárral. Őszinte köszönettel tartozunk, kedves könyvtárosunknak, ezért a találkozóért.
Az est házigazdája Cs. Varga István irodalomtörténész, Jáki Sándor bencés tanár tanítványaként foglalta keretbe az estét. P. Jáki Sándor Teodóz tanár úr 75 éves, szellemi frissességével, sziporkázó tudásával, egészséges humorával igazán elkápráztatta a közönséget. De mint ének-zenetanár megénekeltetett bennünket is, tanított nekünk csángómagyar bölcsődalt, Szent-István éneket és mondott nekünk imádságokat, az Aranymiatyánkot. Annyi kilométerrel a lábában (91-szer járt Erdélyben, 71-szer Moldvában) ahánnyal s ahányszor „elcsángált” a moldvai magyarokhoz az őshazába is eljutott volna. Amit gyűjtései, utazásai során népéneket, imádságot, viseletet-látott, hallott, megtapasztalt nem csak átadta, de vetített képeivel, különleges mesélő képességével elénk is varázsolta. Ennek a több száz kilométerre árvaságban élő magyar népcsoportnak a sorsát, énekeit, imádságait olyan meghitt hangulatban nyújtotta át nekünk, hogy saját sorsunkra is áldást kaptunk szinte észrevétlenül, hogy megértsük, figyeljünk ezután mostoha sorsukra. A csángó magyarok, akik az emlékezet határán túli időkben lehet már a moldvai vajdaság megalapítása előtt laknak a Szeret völgyében, annak a jobb partján, Rekecsintől, mint alsó határtól Lészpedig, mint felső határig-magyarságunk, anyanyelvűnk egy korai állapotát őrizték meg nekünk nagyon sokszor szívfájdító történelmi időkben.
Jáki Sándor Teodóz győri bencés tanár úr hittel és szeretettel törődik és munkálkodik a moldvai csángóság értékeinek megőrzésében, átadásában. Köszönjük!
A csángó magyar nép Moldvában ma is ott van és él. Nem szabad őket elfelejtenünk. Ismernünk kell őket, sőt meg kell ismernünk s akkor talán a felelősségérzet is felébred bennünk irántuk.
„Hol vagy István Király?
Minden magyar kíván
Gyászos öltözetben te(j)előtted sírván.
Reménységünk Benned-van, és Máriában!
Mi magyar nemzetünk nagy Patrónájában! – Ámen.
(Szent István-ének, Klézse)
Papp Imréné írása.
P. Jáki Sándor Teodóz:
Csángókról, igaz tudósítások
Jáki Sándor Teodóz bencés atya – Domokos Pál Péternek, a csángók apostolának biztatására– 1978-ban indult el először Moldvába, hogy a csángómagyarok életét, népi-vallásos énekeit, nyelvét tanulmányozza. Erőst együtt érez nehéz sorsukkal, csodálja hitbuzgó vallásosságukat, hűségüket, archaikus kultúrájukat.
A „tudósítás” műfaját Petrás Incze János pátertől kölcsönözte. A műfaj szellemében filológiai pontossággal értesíti-tudósítja olvasóit mindarról, amit látott, hallott, tapasztalt. A műfaj jelzője fontos, mert számos hamis „tudósítás” is jelent már meg a csángókról, főképpen eredetükről, nemzeti hovatartozásukról.
A könyvben az írástudó lelkipásztor felelősségtudata nyilatkozik meg, aki tudja: nálunk az írás sosem öncél és játék, hanem legtöbbször féltő gond, elv, hit, magatartás, sikoltás és jaj. Az 58 tudósítás színesen, helyenként a szépirodalmi stílus élményszerűségével tárja elénk a csángók életének rétegeit. Hiteles képet kapunk mindennapi életükről, iszonyúan nehéz sorsukról, nyelvük archaikus és tájnyelvi szépségeiről, az ellenük elkövetett erőszakos nyelvváltás módszereiről, hitéletükről, népénekeikről, hitbuzgó vallásgyakorlásukról.
Jáki Sándor Teodóz igazi kincsre lelt: az Erdélyi Zsuzsa által Nógrádban gyűjtött Aranymiatyánk énekelt csángó-változatára. Bálint Sándor hangsúlyozza: az Aranymiatyánk „asszonynépünknek máig egyik legkedvesebb elmélkedő imádsága”. Igazi gyémántlelet az Aranymiatyánk, a megélt katolikum közös remekműve. (A „miatyánk” „imádságot”, az „arany” értékességet jelöl.)
A szerző tanulságokat, intelmeket is összegez: a csángókat buzgó római katolikus hitük őrizte meg magyarnak. Mindenkinek, aki az ügyükkel foglalkozik, tudnia kell: a csángók katolikus hitük alapján ragaszkodnak magyarságukhoz is. Örvendetes, hogy időközben megszületett az Európa Tanács határozata: „a csángók a magyar nyelv egy korai változatát beszélik, ősi hagyományokat, változatos népművészetet és népi kultúrát őriznek, amely különleges értéket jelent Európa számára.” Teodóz atya tudósításai bizonyítják: hogyan él a moldvai magyarok hitében, nyelvében és szívében a nemzet.
Jáki Sándor Teodóz atya méltó örököse Domokos Pál Péternek. Az európai szellemi-lelki régióba álmodja Erdélyt és Csángóföldet is, ahol a legismertebb csángó költő, Lakatos Demeter szavával szólva: a nap nem lenyugszik, hanem „leszentül”. Könyve az ügyhöz méltó figyelmet és elismerést érdemel. A moldvai csángómagyarok apostolaként „a világ legelhagyatottabb kisebbségéért” végez áldozatos munkát, azokért, akikért Duma-István András klézsei csángó költő így fohászkodik: „Ha nem tü, Kárpátok, keté szakagyatok, / Münköt Moldovába veszni ne hagyatok!” (Való Világ Alapítvány, Bp. 2003.)
Cs. Varga István
(Megjelent: Hitvallás, 2003.május. 17.)
- Költészet napja – Vendégünk, Nagy Gáspár Kossuth díjas költő.
Abból a jászolból való
Nagy követ tettél a szívemre, Nagy Gáspár, tonnái annyira húznak, hogy alig tudok írni. Meghaltál, drága barátom, és most csak a csönd, a csönd, a csönd hallatszik. Azt sugallta egész lényed is: a csöndet. A csöndet, amely azért néha – és történelmünk sokat tett azért, hogy ez az “átváltozás” bekövetkezzék – robajló erejű kiáltás is volt. Protestálás minden hazugság, embertelenség, a szabadságot meglopó akarat ellen.
Tiszta volt a csönded: világító erejű.
Egyértelmű beszéd.
Iskoláid – főképp a pannonhalmi – azt tudatosították benned, hogy az embernek nem szabad hazudnia. S legkivált, hogy a szeretetbilincs olyan összekötő erő – a jók szövetségének záloga –, amely értékénél fogva egyszer térdre fogja kényszeríteni a zsarnokot is. Májusi karácsonyban születtél, s ha ama bérbaltarvári jászol térben messze volt is a betlehemitől, a körötted lévő embercsoda azt sugallta, hogy nincs közel és távol, hanem csupán – Dsidával szólván – Titkos Eljövő van.
S te titkos eljövő voltál. Versedben, regényedben, esszédben – s azon az önként vállalt (mert a történelem rád kényszerítette) golgotai úton – ugyanaz a csillag világított.
Petőfitől Illyésig, Jékely Zoltántól Kormos Istvánig, példaképeidig, sokan hordozták ezt a fáklyát, amelynek keserű, ám világító fényét pajkos játékosság is éltette.
Ahogyan tudtál játszani, barátom, most már mindvégig csöndherceg ama örök némaságban, az maga volt a világot megszépítő derű. Vas és Zala dombjai is édesítették ezt a hullámzó – föl-le – játékosságot. A szülőföld, amelyet egy graciőz mozdulattal – Erdélyben és Torontóban is élnek magyarok – világméretűvé tágítottál.
Legyen örök otthonod ez a nyelvhaza, mi meg árvaságunkban arcod néma fényéből ki fogjuk olvasni a mindent éltető szeretetet.
Minthogy nem kedvelted a politika hamukáját, a magyar forradalomra hallgatással mért gyalázatot, örök nyarat álmodtál magadnak és mindannyiunknak. Olyan nyarat, amelyben megdicsőül a sokáig körünkből – és a mártírok közül is – kitagadott Nagy Imre.
Csaknem negyedszázad telt el azóta, s neked is köszönhetjük, hogy azóta valamennyire tisztábban látunk. A hited, az igazságszomjad, a szabadságszereteted mozgatott? Ma már mindegy: tisztán szóló csönded maga volt a zsarnokot megsemmisítő ítélkezés.
Gazsikám, a sírás fojtogat, mert szegényebb lett nélküled a magyar irodalom, sivárabb a föld. Hadd búcsúzzam tőled, drága barátom, egyik versed megejtő soraival:
de a remény sohasem meghaló,
ha minden utolsó szalmaszál
ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!
Szakolczay Lajos
Magyar Hírlap, 2007. 01. 04.
„Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópehelyek az örömök,
Szitáló halk szirom csodák.
Rajtuk át Isten szól: Jövök.”
- Csendes csodák
irodalmi összeállítás. Reményik Sándor műveiből, előadja Hűvösvölgyi Ildikó színművész közreműködik Benőcz Kata gitárművész.
Könyvtári helyzetkép
A könyvtárakat pártoló önkormányzatok díjazásának ötlete 1997-ben született meg a magyar kulturális minisztérium kezdeményezésére. A martonvásári Nagyközségi Könyvtár 2003-ban benyújtott pályázata a minisztérium különdíját kapta, s az azzal járó pénzjutalmat 265.000 forintot. Kollégáim a megyei továbbképzés alkalmával megkérdezték, miért nem voltam jelen az ünnepélyes díjátadáson? Egyszerű magyarázata az volt, hogy az akkori polgármester nem értesített a díjról, amit egyedül ő vett át.
Boldogan őriztük a könyvtárban a folyóirat polcon, a díszes bársonyba kötött oklevelet, szerettem volna lefényképeztetni a mai olvasóknak, de nem találtuk sem a polgármesteri hivatalban, sem a könyvtárban.
Józsa Judit kerámiaszobrász ajándéka volt a magyar kultúra napi rendezvényünkön egy kisplasztika, amely úgyszintén eltűnt, vagy azok a muzeális értékű könyvek közül néhány darab, amelyet Brunszvik Géza adományozott az iskola könyvtárának.
A könyvtár gyakori költözése 2010 után nemcsak a könyvtár állományának nem szolgált előnyére. Az egymást váltó könyvtárvezetők személye sem kedvezett a folyamatos távlati célokat is meghatározó könyvtári munkának.
2004-ben jelentős változások történtek a könyvtár életében, bővült a könyvtár személyi állománya: Konrádné Papp Orsolya, aki a szombathelyi tanárképző főiskola könyvtár-orosz szakán végzett, hamar bekapcsolódott a munkafolyamatokba, és nagy szakértelemmel kezdte el a könyvtári állomány számítógépes feldolgozását a SZIKLA könyvtári programmal. 2004-ben sikeres volt a könyvtár pályázata az e-Magyarország-pontok keretében. Két darab számítógépet egy darab többfunkciós nyomtatót kapott a könyvtár.
Bővült a könyvtár alapterülete 65 négyzetméterrel a szomszédos osztályterem átadásával. Így ezután 184 négyzetméteren működött a könyvtár. Városi könyvtár esetében 250 négyzetméter ajánlott (Könyvtári Intézet: Javaslat a nyilvános könyvtárak működési feltételeire). Így a könyvtár zsúfoltságának feloldása lehetővé tette a könyvtári övezetek jobb kialakítását.
Jókai Anna 2004 aug. 20-án felavatta a Könyvtár új részlegét. Ott helyeztük el az olvasók részére a számítógépeket, a pedagógus szakkönyvtárát, valamint a gyermek- és ifjúsági könyvállományt.
Utolsó találkozásunk 2015. június 10-én volt a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ Színháztermében.
Jókai Anna… A vele való találkozás mindig ünnepet jelentett – lelki feltöltődést, katarzist, amely bizony ritkán adatik meg napjainkban. Ő nemcsak jelenkori irodalmunk legismertebb, legnépszerűbb írója, hanem Tanító is, a szó legnemesebb értelmében. Aki csak egyszer is hallotta őt beszélni, úgy érezte, a kimondott gondolat neki szól. Döbbenetes őszinteséggel, és csodálkozást kiváló nyelvezettel találkozhattunk műveit olvasva is. Futótűzként terjedt a híre, amikor meghívtuk Martonvásárra is, vagy bárhol, ahol megjelent, olvasói tábora lélekmelegítő szeretetével találkozott.