Úgy látszik, mintha a világ alakítana bennünket, s nem mi formálnánk a világot. Pedig az embernek emberségéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik, hogy felelőse a világnak.
Az olvasás lényegéhez tartozik, hogy az ember hagyja megszólítani magát. Szoktunk beszélni ingerküszöbről: egyre zajosabb a külvilág, egyre több inger éri az embert, egyre vadabb rohanás részesei vagyunk. Úgy látszik, hogy a pénz uralma föle kerekedik a józan észnek, nem is beszélve a szívről. Birtokba venni a világot és művelni azt: ősidők óta feladata az embernek. Ezzel szemben leigázni próbálja az ember világot, és hatalmat akar szerezni a másik ember fölött. A szabad választás látszatát keltő különféle diktatúrákkal.
Az olvasás művészete az élni tudás művészetének része. Emberi tartást igényel. Kívülről irányított úgy is mondhatnánk: manipulált), vagy belülről (értékekhez igazodó (értékekhez igazodó, lelkiismeret szavára figyelő) önálló döntés.
Iskolának, szülőnek, az egész társadalomnak kötelessége volna (elfeledkezünk róla), hogy megtanítsuk a gyermekeket a csendre. Rácsodálkozni a világra. Napfelkeltére, napnyugtára, virágokra, az élet csodáira. Beszélgetnünk kellene. Megosztani egymással az élményeket. Az élő emberek élő kommunikációja létfontosságú (lélektől lélekig). Ha ez a közösség hiányzik, a látszólag holt betű és szöveg sem fog tudni megszólítani.
Nem tudományt közvetíteni, hanem élni tudást továbbadni, nagyapáról-apára-fiúra. Nem a minél hamarabb forintositható információmennyiség megszerzése kell, hogy legyen a cél, hanem az életét harmóniában leélni és megélni képes ember. A társadalmi elvárások mindennek nem kedveznek. A gyermeket információval árasztjuk el, ahelyett, hogy fölvezetnénk az életbe.
Persze kell tudni, kik vagyunk, honnan jöttünk, kell tudni tájékozódni. De még ha ódivatúnak is tűnik, leírom Vörösmarty mondatát: „Amennyit a szív felfoghat magában, / Sajátunknak csak annyit mondhatunk.”
Olvasni tanítani: élni tanítani.
Korzenszky Richard
író, a Tihanyi Bencés Apátság perjele
Olvasunk? Nem olvasunk? Olvasgatunk?
Olvasási szokások vizsgálata 6. osztályos tanulóknál
Köztudomású, hogy ma már a fiatalok körében is egyre kevesebb idő jut a szépirodalmi művek, ismeretterjesztő könyvek, gyermekfolyóiratok olvasására. Fokozottabbak a tanulási igények, hódít a TV, a számítógép és a szórakozás sokféle lehetősége.
Három település (Adony-Ercsi-Martonvásár VI. a osztály) azonos korosztályú kisdiákjainak olvasási szokásait vizsgálta az a kérdőív, amit a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár és a Nagyközségi Könyvtár állított össze.
A kérdőív elkészítésénél az volt a cél, hogy közvetlenebb információt kapjunk az olvasási szokásokról. Első vendégünk Kamarás István olvasásszociológus, ifjúsági író volt, majd havonta egy alkalommal más és más ifjúsági író-költő találkozik a gyermekekkel (Mezey Katalin-Sobor Antal- Balajthy Ferenc).
Néhány elgondolkoztató adatot szeretnék kiemelni a felmérésből. Az olvasásra fordított idő naponta átlagosan 22 és 36 perc között mozog. A TV műsorainak nézésére ennek négyszeresét, illetve majdnem kilencszeresét fordítják a gyerekek. A hozzátartozók olvasási szokásai között feltűnő különbséget nem látunk a különböző településeket vizsgál¬va, ám megállapítható, hogy Martonvásáron a legnagyobb az olyan családok száma, ahol egy vagy több családtag olvasó. Jól látható az édesanya kiemelkedő szerepe a család olvasási kultúrájában.
Az otthon lévő könyvek száma 300-600 között mozog. A könyvajándékozás gyakori a családban, ám meg kell jegyezni, hogy a gyerekek 39 %-a nem kapott könyvet a közelmúltban.
Olvasás-olvasmányok
Emlékezetes olvasmánya Martonvásáron mindenkinek volt – a kötelező olvasmányok vezetnek (Pál utcai fiúk – Egri csillagok, ezt követi A két Lotti, a Tüskevár és a Vuk). Jelenleg nem olvas semmit a válaszadók 20%-a. Olyan könyv, amit jó szívvel ajánlanának barátaiknak a válaszadók 30 %-esetében nincs, illetve a kötelező olvasmányok elvesztették vezető szerepüket (Bumett, Durell, Rowling stb.) típusú olvasmányokra kellene alapozni valamilyen beszélgetést.
A gyermek kapcsolata a könyvekkel már igen korán megkezdődhet. Fontos a későbbiek szempontjából is, hogy könyvek között nőjön fel, könyvtárát lépésről lépésre kell gyarapítani.
Ha vásárláskor az anyagi szempont a döntő, nem a mű irodalmi értéke, meglehet, hogy silány művet adunk a gyermek kezébe.
Idézem a Csurka Istvánnal folytatott beszélgetést a Magyar Hírlapban.
„Elárasztják a piacot a méregdrága Walt Disney kiadványokkal. Ezeknek gyönyörű a kivitelük, csak éppen a tartalmukkal van egy kis baj. Az amerikai feldolgozóipar módszere ugyanis általában az, hogy választ egy ismert európai népmesét (említsük a legismertebbet, a Hófehérkét) azt átdolgozza filmre, rajzfilmre, majd ennek a filmnek az anyagából csinál újra könyvet, gyerekkönyvet. Csakhogy addigra a mese már rég nem ugyanaz. Túlságosan leegyszerűsödik, és a vizualitást helyezi középpontba, kvázi vagy éppen valódi képregény formáját öltve. Gondosan elveszíti azt, ami egy gyerekkönyvnek lényege kell legyen, az olvasás élményét, kultúráját.”
Ahhoz, hogy az ember meg tudja ítélni, hogy a gyerek szemszögéből jó-e valamely mű, el kell olvasni – s fel kell tenni néhány kérdést önmagunknak.
Működésbe hozza-e gyermek képzeletét?
Kielégíti-e kíváncsiságát?
Tartalmaz-e humoros részleteket?
Milyen érzelmeket vált ki? (szeretet – együttérzés)
Milyen magatartásformákat állít követendő példának a gyerek elé?
Igényli-e a szereplők tetteit kiváltó motívumok megértését?
Nyelvezete kellőképpen aktivizálja-e a gyermek passzív szókincsét?
Chilla Szilvia
Olvasóink írták ….
„A könyvet mindig ketten alkotják, az író, aki írja – és az Olvasó – aki olvassa” – jegyzi meg Illyés Gyula. S hogy lesz-e a jövőben elég olvasója az íróknak – akár könyvvel a kezében, akár szemét az internetre szegezve – ezen, úgy hiszem, sokan elgondolkodhatunk. Szülők, pedagógusok, könyvtárosok, mindazok, akik szívügyüknek tekintik az olvasás megszerettetését, s fontosnak tartják az anyanyelv megőrzését, a tradicionális értékeket s a hagyományos olvasási technikát – Benedek Marcell szavaival az „olvasás művészetét”. Önkéntelenül felvetődik a kérdés: a könyv milyen szerepet játszik a ma emberének hétköznapjaiban?
Valljanak erről olvasóink, akik a könyvvel, az olvasással kapcsolatos élményeiket megosztották velünk.
Jézsóné Vörös Szilvia – pedagógus
Az olvasás olyan élményt adó kikapcsolódási forma, mely résztvevőjét aktív munkára készteti. Nem csoda, ha mai világunkban, ahol a szerezz meg mindent könnyen! elv érvényes, oly sokan a passzív „munkát” igénylő tévénézést választják állandó esti- néha napközbeni – programként.
A számítógép és televízió előnyeit nem vitatom, de oly egysíkúvá és szürkévé teszi állandó használóit és nézőit, melytől a médiát és a divatvilágot irányító emberek csak profitálnak.
Az olvasás – főleg a kezdeti szakaszban- nehezebb és nagyobb odafigyelést igénylő feladat, mely később már élményt adó, gondolatokat ébresztő, fantáziánkat megmozgató kikapcsolódási forma lehet.
Egy-egy mesefilm gyermekeinket képes 1 – 2 órára odaláncolni a tévé elé, de a szülői nyugalom mellett nem ad túl sokat. A rendező által egyféleképpen beállított és megjelenített filmek nem használják ki a gyermek képzelőerejét és kreativitását.
De hogyan is nevelhetnénk gyermekeinket olyan – nem könnyen elsajátítható – szokásra, melyet esetleg szüleik sem művelnek?
Este fáradtan oly kényelmes lerogyni a semmitmondó sorozatok és az egy kaptafára működő vetélkedők elé, melyeknek célja pont ez a semmittevő butulás. Ha erőt veszünk magunkon és a „nehezebb” de értékesebb kikapcsolódást választjuk, nem lesz szükségünk a következő generációnak „papolni” az olvasás fontosságáról, hisz számukra természetes lesz az olvasás igénye és élménye.
Mészárosné Jutka – szakácsnő
A könyv szeretetét édesapámtól örököltem. Az 50-es 60-as évek között nem minden tanévben kaptunk új könyveket az iskolában. Vigyáznunk kellett rá, hogy az alattunk járó osztálynak átadhassuk. Ha véletlenül új könyv jutott számomra, az volt az első, hogy kinyitottam és beleszagoltam, az illata egyszerűen elvarázsolt.
A falunkban élő könyvtáros a barátnőm volt, tőle kaptam útmu-tatást, felvilágosítást a jobbnál jobb könyvekről, melyeket ő már olvasott. Amikor Martonvásáron megnyitották a könyvtárat, aminek velem együtt bizonyára sokan örültek, azóta rendszeresen kölcsönzőm a könyveket. Azt vettem észre magamon, hogy minden este olvasnom kell, mert különben nem tudok elaludni.
Olvasás közben az a jó, hogy az ember beleképzelheti magát a főhős és a környezet világába, s máris másként lát dolgokat, elfeledteti a hétköznapok sokszor már-már elviselhetetlen nehézségeit.
Általuk megismerhetünk embereket, gondolataikat, meséket a régi kultúrából, egyszóval mindent, csak sajnos ahhoz rövid az élet, hogy mindent elol¬vassunk. Kívánom, hogy az utánunk jövő nemzedék is szeresse a köny¬veket, örömöt okozzon nekik, ha ajándékba azt kapnak valakitől…
Netán még a zsebpénzüket sem sajnálják egy jó könyvre.
Dr. Molnár Dénesné
Beethoven Múzeum kurátora
Amikor az író pontot tesz írása végén és leteszi tollát, elvégezte munkáját. A mű akkor életre kel és az olvasó lelkében kiteljesedik. Helytől és időtől független gondolati, lelki azonosulási lehetőség ez, és én ezt az élet egyik hatalmas ajándékaként élem meg. A nagyszerű írás az illusztrátor, a grafikus, a könyvkötő, de még a papírgyártó kiváló munkájával kiegészülve igazán teljes öröm forrása.
Gyerekkoromban rokonaink megmutatták nekem záros faajtójú szekrényben őrzött gyönyörű könyveiket. Láttam díszkötéses Petőfit, hihetetlenül finoman aranyozott bőrkötésben. Csokonait, Vörösmartyt. Mutattak millenniumi emlékkönyvet, és amit a legjobban szerettem, 1848-as huszáralbumot, színezett metszetekkel.
Nem kezdtem el korán olvasni. Általános iskolásként a kötelező olvasmányunkhoz még unokatestvérem segítségét is elfogadtam. Rendszeresen másodikas gimnazista korom óta olvasok.
Nagy klasszikusokkal kezdtem (Nyomorultak, Anna Karenina, Háború és béke) és láttam, a velünk történteket mi módon is lehet megélni.
Két nyár adatott nekem, amit zavartalanul átolvashattam. Egyiket Németh Lászlónál, másikat Kodolányi Jánosnál tölthettem.
Amióta a zajos világ nekem elcsendesedett, hírt jószerével csak a nyomtatott sajtóból szerzek. Megváltoztak olvasási szokásaim. Elsősorban lapokat keresek, ezeket természetesen a könyvtárból kölcsönzőm. Az átgondolt, kulturált írásért, a szinte már jelenlét illúzióját keltő interjúért, az – egy-egy szakterület kiváló képviselőjének feltett – okos, tájékozott kérdésért nagyon hálás vagyok a zsurnalisztának.
Orosz Ákos – tudományos munkatárs
Izgalmas kérdés és gyakori vitatéma, hogy mit olvasson az ember?
Vannak, akik azt mondják: mindegy, hogy mit olvas az a gyerek, vagy akár a felnőtt is, fontos, hogy olvasson.
Sokan vannak (közöttük én is), akik azt mondják: olyan rövid az élet és olyan nagyszámú az írás, amit el kellene olvasni, hogy nincsen felesleges, elvesztegetni való időnk az értéktelen, az igazságot elferdítő, a gondolkodásra, lélekre, ízlésre káros hatású irományokra, amelyek lapjai közül csak az ocsmány szavak, a vér, a durva erőszak vagy az érzelgős, nyálas szexualitás folyik vég nélkül.
El kell higgyük, hogy Benedek Marcellnak igaza van, amikor azt írja… „abszolút esztétika nincs, abszolút szép nincs, tehát olyan abszolút tekintélyű kritika sem képzelhető el, amely akár egy kortárs, akár egy régi művész alkotásáról tökéletes és csalhatatlan ítéletet mondjon.” Tehát rá kell bíznunk az olvasóra, hogy megpróbálja-e eldönteni, akár hivatalos esztétikai tekintélyű segítség nélkül is, hogy amit olvas, az szép-e, tehát művészi -e vagy sem. S ha el tudja ezt dönteni … „végül eljuthat odáig az olvasó, hogy fizikai gyötrelmet szerez neki a művészietlenség”…
Én ugyan elhiszem, de azért bízom abban, hogy gyermekeinknek a szülői ház hatásain túl mindig lesznek olyan irodalomtanáraik és könyvtárosaik, mint akik községünk iskolájában, könyvtárában igazi hivatástudattal plántálják a fogékony kobakokba a szép, tehát művészi alkotás felismeréséhez nélkülözhetetlen ismertetőjeleket.
Ebben azért is kell bíznunk, mert igen-igen kevés az olyan elme, mint a „mindannyiunk Péter bácsija” Veres Péter volt, aki alig 2-3 elemivel az olvasás és igazi érzékű válogatás útján, szinte külső segítség nélkül jutott el ahhoz a bölcs ízlésű gondolkodó és írói léthez, amit ő élt meg.
Sajnos, ma már alig ismerik, még sajnosabb, hogy életében sem ismerték, sőt sokszor jóindulatú mosolygással leparasztozták, pedig marxista meggyőződése ellenére – ami valóban különös – igazi népben-nemzetben gondolkodó és író csodálatos elme volt. A kiválasztott olvasmányunk végig olvasásánál vagy félrehajtásánál tartsuk szem előtt Veres Péter szavait: „Az igazi irodalomnál – és ez a költészetre, prózára és drámára egyformán áll- eszébe se jut az embernek olvasás közben, hogy vajon igaz volt-e ez.
Az igazi irodalom igaz. Ez az író hitele.”
Pap Imréné – nyugdíjas tanárő
Mikor szüleim összeházasodtak, a tanítói fizetésből akkor se telt másra, csak a szükséges néhány könyvre. Jókai, Mikszáth, Gárdonyi összes ekkor kerültek otthonunkba. Génjeinkben testvéremmel kettejüknek ezt a szenvedélyét örököltük. Meséken cseperedtünk föl, Benedek Elekén, s a népmeséken.
Úgy emlékszem, hogy akkor is voltak gyermekújságok, nekünk jártak, ahogy olvasni tudtunk. Mindkettőnk korai megrendítő olvasmánya volt Mark Twain: A koldus és királyfi c. regénye. S míg öcsém később a Verne-regényeket falta, és a romantikus jeleneteken bőgtem. Soha nem tiltottak tőlünk semmit, olvashattuk, amit akartunk.
Az Egri csillagokból Vica és Gergely Mekcsey által szentesített esküvőjét végig könnyeztem, s máig a tisztaság jelének tartom, a testvérem „könyveket” gyártott sárból, kavicsból, homokból, mint Bornemissza Gergely a várban.
Bibliát 11 éves koromban kaptam. Az Újszövetséget karácsonyra, s ott a fa alatt rögtön el kellett olvasnom Máté evangélista karácsonyi történetének néhány új versét.
A középiskolában nem azért voltam jó, mert sokat tanultam, hanem mert mindent elolvastam, amit tanáraim említettek. Akkor már folyt a második világháború, s túl voltunk a a visszacsatolt területek eufóriáján is, ezek otthon is témák voltak, s rászoktam a újságolvasásra. Az esszékre, a tárcákra is, mert nagy íróink nem restellték tehetségüket a hétköznapi olvasóknak ezúton megmutatni. Ezek révén szerettem meg az iróniát és a stílust. Folyóiratokban is sokat találkoztam nevükkel. Karinthy, Harsányi Zsolt, Márai, Herczeg Ferenc, később a polgáriassággal vádolt remekírók meg Móricz és Móra így lettek ismerőseink. Mert akkoriban a jelen idejű írókkal nem foglalkoztunk. Vajon jó író-e, érdemes-e vele foglalkozni, vagy csak „egykönyvű” ezt a jövő dönti el. Már tanítottam, mikor beláttam, ez a felfogás téves.
A 40-es évek táján nem könyvhét, csak könyvnap volt. A mozi erről tudósító híradójában egyik híres személyiség József Attila kötetet kapott 1938-ban. Akkor láttam a nevét először.
Ugyancsak ez időre esett a népi írók megjelenése, akikből mi Veres Pétert, Erdélyi Józsefet, Sinka Istvánt, Illyés Gyulát és a máig jelentős könyvkiadó, Püski Sándor által személyesen és megismerhettük. Dr. Püski békési, és az ottani Szegedi Kis István Református Gimnáziumunk „csendes napjain” az akkori új társadalmi tendenciákról kiváló előadásokat hallgattunk. De ugyanő (aki 73 éve érettségizett ott) lehozta Németh Lászlót, Kodolányi Jánost, Karácsony Sándort is nekünk.
Hatásukra kezdtem szociológiai műveket olvasni. Győrffí István Nagykunsági krónikája volt a legelső ezekből.
A háborún is az olvasás segített át. 1944. szeptemberében eljöttem a tanulmányaimat folytatni. Mivel a szovjetek október 6-án elérték a Tiszát, már csak a dunántúli rokonoknál húzhattam meg magam. Puskin, Tolsztoj Háború és békéje, Anna Kareninája és Dosztojevszkij ekkor lett az enyém. Máig se találtam náluk nagyobb írót.
Az idősíkok felbontását Szabó Magda könyvein keresztül tanultam meg, viseltem el, s megszerettem. Micsoda történetek! Micsoda nevek (Klics Melinda), bennük a szereplők egész jelleme. S milyen nőalakok! Párhuzamosan olvasok értéket, egy krimit vagy katasztrófa-könyvet, a szépirodalom kissé háttérbe szorult, de a régieket, ahol kinyílnak, ott folytatom. Olvasni gyönyörűség!
Pletser Tamás
Azt hiszem, hogy olvasás és könyv nélkül lehet élni, de nem nagyon érdemes. Hiszen a könyv mindent megad: a hitet, a szeretetet, a gyűlöletet, a bátorságot, a félelmet, utazást az ismeretlen földrajzi vagy történelmi helyekre stb.
Az olvasás távlatait csak a végtelennel lehet mérni.
Most azonban egy gyermekkönyv-sorozatot ajánlanék mindenkinek, a felnőtteket is beleértve. Olvassák el Rowling Harry Potter sorozatát! Azt a könyvet, amely gyermekek millióival ismertette meg az olvasás örömét.
ÜNNEPEL A KÖNYVTÁR
Szerb Antal gondolata lett a mottója a Nagyközségi Könyvtár 25 éves évfordulójának (1976 – 2000), amely elsősorban az olvasók, a könyvtárhasználók ünnepe.
Emlékezetessé szerettük volna tenni nem csak az erről szóló estet, hanem az ezt követő hónapokat is olvasóink visszaemlékezéseivel és a könyvtári estekkel. Természetesen a legifjabbakról sem feledkeztünk meg olvasó- és rajzpályázatokkal, valamint író-olvasó-találkozókkal.
A jubileumi est és a további könyvtári estek védnökeinek Dr. Szabó Tibort, A Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét és Dr. Medvigy Endre irodalomtörténészt az egykori Forrás kör vezetőjét kértem fel.
Izgalommal töltött el, amikor a Képviselőtestület elé terjesztettem az elképzelésem, amely eleinte nem váltott ki nagy lelkesedést az anyagi háttér fedezete miatt. Pályázat útján sikerült hosszabb távon is az előadóművészek tiszteletdíjat biztosítani.
Oklevelek is készültek leghűségesebb olvasóinknak, akik az eljövendő években beiratkozási díj nélkül látogathatják a könyvtárat. Előadóművész vendégeink: Havas Judit, aki igényesen szerkesztett előadóestjeivel végig kísérte a pályám. Mohai Gábor televízió bemondó, aki szintén Debrecenben végzett könyvtáros népművelő szakon. Sipos Mihály a legendás Muzsikás Együttes prímása, akit eddig csak színpadon láttam, most is elkápráztatott mindannyiunkat. A jubileumi est műsorához kapcsolódott Sütő Petre Rozália tanítványainak a kiállítása. A látogatók a könyvtár előtti folyosón nézhették meg a rajzokat. Fellapoztam a munkanaplóm és a régi jegyzeteimet, amelybe a következőket írtam. „Örömteli találkozások színhelye a könyvtár. Százhúszan voltunk, alig fértünk a könyvtárba.”
25 éves a Nagyközségi Könyvtár
Olvasóink írták…
A könyvtári estek 25 éves jubileumára
A könyv, az olvasás már gyerekkoromban hozzátartozott hétköznapjainkhoz, és mint kis gimnazista kedveltem meg a verseket. Humán műveltségű, sokat olvasott édesapám vetőmag szakemberként biztos irodalmi ízléssel állította össze kitűnő könyvtárát, ahonnan válogathattam. 15-16 évesen Babitsot, Márait olvastam élvezettel. Az olvasás szeretetét korán meghatározó otthoni háttérhez kapcsolódtak a tanulási feltételek. Csodálatos gimnáziumba, a Baár Madasba jártam, igazgatónk a természetért rajongó, halkszavú költő Áprily (Jékely), a drága Lajos bácsi volt, magyartanámőnk a kiváló, fiatal kormányzógyűrűs dr. Tálas Istvánná, Varga Anna, akit őszintén szerettem. Valóban kedvezett a szellemi légkör a betűt tisztelő, az olvasást egyik legkedvesebb időtöltésének tekintő, a jó irodalom iránt ösztönösen is fogékony gyermeklány további fejlődéséhez.
Irodalom és művészet kedvelő férjemmel gyűjtögettük a könyveket, gyakran mentünk az Egyetemi Színpad híres estjére – már ott hallottuk a 70-es évek elején néhányszor Márai Enikőt.
Természetesen nagyon örültünk, amikor 25 évvel ezelőtt Martonvásáron a klubestek mellett a községi könyvtárban is megkezdődtek az irodalmi estek. Chilla Szilvia fáradhatatlan, áldozatkész munkája eredményeként nagyszerű előadók művészetében gyönyörködhettünk. Lelkes, rendszeres látogatók lettünk, sok maradandó élményt köszönhettünk a változatos tematikájú, szakértéssel, gondosan rendezett esteknek. A napi elfoglaltság, szakmai gondok bosszúságok után oly jó volt egy-két órát hasonló ízlésű, gondolkodású emberek között tölteni, jólesett a teljes kikapcsolódás, a szellemi élvezet!
Hacsak tehettük, egyetlen alkalmat sem mulasztottunk el. A remek képzőművészeti kiállításokat is látogattuk. Férjem egyébként értett a farfaragáshoz, az angol hadifogságban még művészi oklevelet is kapott.
10 éve múlt, hogy egyedül maradtam, azóta a könyvtári estek talán még többet, szinte ünnepet jelentenek, feltöltődőm. Nincs legkedvesebb költőm, íróm, de sok költő kedves nekem, és néhány író közel áll hozzám. A zenét, a képzőművészetet is nagyon szeretem, így örülök az énekes vagy hangszeres közreműködőknek. A március 2-i esten az előadóművész Márai Enikő és a zeneszerző Gryllus Dániel egyenrangú társként, egymást kiegészítve, szöveg és zene összhangjának ritka, különleges élményét nyújtotta. Megemlíteném, mennyire várom a már hagyományos kiállításokat a „Martonvásári Napokon”, hiszen eddig annyi szépségben gyönyörködhettünk.
A könyvtári estek 25 éves jubileuma alkalmából szívből kívánom a nagyközség lakosai, valamint a magam számára, hogy Szilvi jó egészségben, önzetlen lelkesedéssel minél több felejthetetlen estet rendezhessen a jövőben is!
dr. Manninger Istvánné
A könyvtár már „őskorában” is a mindennapi életünkhöz tartozott.
Legkedvesebb emlékeink, amikor gyermekeinket az óvodából és iskolából összeszedve, szinte minden délután mentünk a régi könyvtárba. Mindegyikünk megtalálva a magának való olvasmányt, majd a meghitt beszélgetések Szilviával és Erzsikével az estébe nyúlóan a könyvtár félhomályában…
A felejthetetlen író-olvasó találkozók, kiállítások, melyek közül választani sem tudunk legkedvesebbet, mert mind ünnepnap volt a hétköznapokban. Szilvia prológjai versenyre keltek az előadók szavaival, és az est végeztével sem tudtunk egyszerűen felkelni a székből és hazamenni, hanem még órákon keresztül forgattuk szánkban a mondatok jó ízét.
Orosz Ákosné
Magyar szakos egyetemi hallgató lévén nem árt, ha minél több könyvtárnak vagyok rendszeres látogatója, úgymint Országos Széchényi Könyvtár, Egyetemi Könyvtár, ELTE-BTK Központi Olvasóterme, az ELTE-BTK magyar szakának tanszéki könyvtárai, valamint a martonvásári községi könyvtár. Ez utóbbi olyan szerényen húzódik meg a „nagyok” sorában, mintha híres Múzsák – pl. Laura, Beatrice, Lilla vagy Léda – között szerepelne egy Kovács Andi nevű is. Ám ez (az amúgy fiktív) hölgy, bár nem oly híres, és nem ihlet nagy műveket, a maga költőjének fontos, szinte nélkülözhetetlen. így vagyok én is a martonvásári könyvtárral.
Hol másutt olyan szívélyes a kiszolgálás, mint itt? Hol kölcsönözhetek akkor és annyit, amikor és amennyire szükségem van, mint itt? Hol van még egy könyvtár tíz percre a házunktól, mint itt? És bár a könyvállomány a többiben az itteninek sokszorosa, hol másutt jutottam hozzá Kemény Zsigmondi Ködképek a kedély láthatárán című regényéhez, mint itt – és csakis itt.
Hujber Szabolcs egyetemi hallgató
Könyvtárköszöntő
Amikor Martonvásárrá kerültem, a Brunszvik kastély és park szemet lelket gyönyörködtető élményét a könyvtárban tett látogatásom tette teljessé. Nekem a természeti szépség és az olvasás nyújtotta kellemes órái, a látható és az elképzelt világ az emberi örömök fontos részeit jelentik. A könyvtári évfordulóra való tekintettel most a könyvekről, könyvtárról elém tóduló gondolatokról, emlékekről szólnék röviden. Gyermekkorom egyik meghatározó érzését. Az olvasás gyönyöreit nyolcéves koromban ismertem meg, nagyanyám hathatós késztetésére, hogy olvasni írni jól megtanuljak. Azóta az olvasás igény szerű tevékenységgé nőtte ki magát, olyannyira, hogy az iskolában a házi olvasmányok gondja nálam nem volt gond a magyar és a világirodalom klasszikusai barátként követték életem. Olvasnivaló mindig volt, akár, mint bármely ünnepre való, sokszor egyetlen, de több darab számból álló ajándék, akár a könyvtárakból származó, több kevesebb időre kölcsönzött könyv. Egyik kedvenc foglalatosságom a könyv rendezés, témák és formák szerint, egyre gyakrabban zenei háttérrel színezve. Utóbbinak az lett a következménye, hogy bővülő könyvtáram fiatal társra talált egy lemeztár „személyében”.
Azzal kezdtem, hogy Martonvásárrá érkezésem első élményeim fontosabbika a könyvtárhoz fűződött. A kezdeti élmény a későbbiekben sokat formálódott, de mindenképpen gazdagodott a könyvtárvezető, Chilla Szilviának köszönhetően. […]
A könyvtáros cím az ő esetében hiányos meghatározás. Szilvi népművelő, a szó legteljesebb és legnemesebb értelmében. Kiemelkedő tevékenysége a fiatal korosztály nevelésében, azaz imponálóan magas számú rendezvény, verseny, amellyel melyek sokszor az iskola szerepét is magára vállalta. Nem utolsósorban mindannyiunk épülésére szolgáló több évtizedes fáradtságot nem ismerő szervezői tevékenységét kell még kiemelnem. Ennek eredményeképpen Martonvásáron megfordultak a magyar közélet kiemelkedő személyiségei. Akik ezen évfordulót is megtisztelik jelenlétükkel, rangot és nevet kölcsönözve e közösségnek és vezetőjének. Bár a hivatalos megbecsülés nem kényeztette, mi ismerősei, közönsége hálával köszönjük eddigi értünk végzett értékes és lelkes munkáját. Örömöt, jó egészséget kívánok neki.
Orbán Balázs, zenetanár
Irodalom:
Az olvasás jövőjéről. Megkérdeztük Korzenszky Richard OSB bencés perjelt. Könyv és nevelés. 3. évfolyaman 2001 – 1. szám