A Kádár rendszer árnyaltabb képet mutatott a kulturális életben, mint korábban a Rákosi rendszer.
Teljes művészi szabadságról egyáltalán nem beszélhetünk, de a szocialista realizmus már nem számított kötelezőnek. Az irodalmi élet kialakítását, hogy egyáltalán milyen alkotás jelenhetett meg, és ez a művészeti élet minden ágára vonatkozik, Kádár János s a korábban már említett Aczél György határozta meg. Cenzúra hivatalosan nem létezett, a hivatalos felfogás szerint a fasiszta és a pornográf irodalom közlése volt tilos. Természetesen mindent elutasítottak, ami szocialistaellenesnek, vagy antiszemitának minősült. Tabuként kezelték, hogy az 1956-os szabadságharcot követő megtorlások nem válhattak nyilvános viták tárgyává. Tudomásunk szerint Örkény István nem volt hajlandó Aczél György unszolására sem 56-os szereplését önkritikusan megtagadni, ezért felbontották a vele kötött kiadói szerződéseket.
Az irodalmi életben a népi írók közül Illyés Gyula, Németh László – a későbbi generációk közül Nagy László népköltészettől átitatott versei, Juhász Ferenc – Csoóri Sándor társadalompolitikai esszéi váltották ki a „legnagyobb figyelmet”.
A régi paraszti világ eltünésével előtérbe került az 1970-es évektől a külföldi magyarság problémája. A határainkon túl élő költőink, íróink, s az ott élő művészek „megszólalása” szintén felkeltette a hatalom figyelmét, akárcsak Weöres Sándor, Csurka István vagy Pilinszky János költészete.
Az értelmiség körében az aczéli politika kiszámíthatatlansága bizonytalansághoz és kiszolgáltatottsághoz vezetett, hiszen nem lehetett tudni, hogy ki kerül egyik napról a másikra a tűrt kategóriából a tiltottba, vagy milyen korlátozások elé néz.
Ha a korszellemet figyelembe vesszük, érdemes felidéznünk Pozsgay Imre, akkori kulturális miniszter 1977-ben tartott beszédéből egy részletet, ami meglehetősen provokatív volt.
…” a szocialista szellemiségű alkotások támogatása mellett helyt adunk minden humanista értéknek, bármely részén termett is a világnak…
A közművelődési törvény zárszavának parlamenti vitájában is elmondtam, hogy nagy és káprázatos intézmények létrehozására telik erőnkből, de arra már nem minden esetben, hogy ezek fenntartási költségeit is vállaljuk. Mert azt a jó szakembert már nem tudjuk megfizetni, aki hivatástudattal, lendülettel, szervezőkészséggel életet vinne oda.”
A 70-es években a „három T elvének” gyakorlata úgy módosult, hogy csökkent a minden művükkel a tiltott alkotók száma, a tiltás egyes művekhez, illetve korlátozott időtartamra vonatkozott. Például folyóiratban megjelenhetett a szerző műve, de könyvben nem adták ki, vagy nyilvános fórumon nem szerepelhetett, vagy nem utazhatott külföldre, nem kapott útlevelet, de előfordult az is, hogy egyes szerzők műveinek idegennyelvű kiadását nem javasolták.
Arra is van példa, hogy teljes műveket zúztak be, eredeti művekben átírtak részleteket, vagy a tiltott szavakat kihúzták.
Még nem készült összesítés arról, hogy hány könyv megjelenését akadályozták meg, vagy ha mégis kiadták, hogyan csonkították meg. Így a következőkben csak néhány példát sorolok fel.
- 1964-ben betiltották Hernádi Gyula: Az ég bútorai, Mészöly Miklós: Az atléta halála című művét.
- Alapos cenzúrázás után jelenhetett meg Jules Verne néhány könyve is. Több helyen is kihúzták a Rejtelmes sziget című regényéből az isten szót, így értelmét vesztette a mondat.
- Zilahy Lajos: A két fogoly című regényének Leninről szóló részét egyszerűen átírták.
- Sára Sándor: Pergőtűz című filmjéből készült könyv százezer példányát bezúzták.
- Tamási Áron Ábel trilógiája is csak úgy jelenhetett meg, hogy egyes részét átiratták a szerzővel.
- 1983-ban Püski Sándor New yorki kiadója Csoóri Sándor előszavával megjelentette Duray Miklós: Kutyaszorító című művét, melyben Csoóri Sándor az előszóban a nyugati közvélemény elé tárta a szovjet típusú diktatúra jellemző vonásait.
A szocialista rendszer tabutémáit feszegető író ellen szigorú megtorló intézkedést, határozatot hozott az MSZMP Központi Bizottsága 1983. június 13-án, ami tartalmazta:
- a külföldi utak betiltását, „a Magyar Népköztársaság érdekeit sértő írásainak megjelentetését, Csoóri Sándor nyilvános szerepléseit az illetékes tanácsi művelődési szervek ne engedélyezzék.” (Nyilván egyik tanácsi vezető sem vállalta a kockázatot, féltve pozícióját)
Természetesen tiltólistára kerültek a régebbi és újabb emigránsok (Cs. Szabó László, Márai Sándor). A letartóztatott írók közül: Fekete Gyula, Zelk Zoltán, Déry Tibor, Hamvas Béla – akinek a művei 40 évig nem jelenhettek meg, Bibó István…
A kicenzúrázás nem kerülte el egyetlen klasszikus írónkat sem (Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Illyés Gyula, Tamási Áron, Móra Ferenc stb.).
S nem jártak jobban a külföldi írók sem (M. Kundera, Bulgakov, B. Paszternák, Szolzsenyicin, Sartre, Camus, Dickens, S. Zweig, Karl May, a Grimm testvérek…).
Nem voltak könnyebb helyzetben a könyvkiadók és a folyóiratok szerkesztői sem, a vezetők általában párttagok voltak, de a sorozatos közléspolitikai hibák miatt számos alkalommal leváltották őket. (Tüskés Tibor – Alföld 1964, Simon István – Kortárs 1970, Ilia Mihály – Tiszatáj 1975, Kulin Ferenc – Mozgó világ 1983.)
- Kortárs 1960. VIII. havi számából ki kellett szedni azt a 2 oldalt, amelyre Csoóri Sándor versét, a Vér és virágot nyomtatták.
- A lektori vélemények színvonalára szóló adalék 1975-ban.
- Kertész Imre Sorstalanság című művét beadta a Magvető Könyvkiadónak Dr. Kardos György elutasító aláírásával a következő sorokat kapta: „Élményanyagának művészi megfogalmazása nem sikerült, pedig a téma iszonyatos és megrázó.”
Művéért 30 év múlva irodalmi Nobel-díjat kapott.
- 1976-ban a Magyarország című hetilap adta volna hírül Mao Ce- tung halálát. A moszkvai vezetés a hírt csak bizonyos idő elteltével akarta közölni, ezért mind a 18.000 példányt a rendőrökkel szedették össze.
„Még nagyobb retorzióra került sor, amikor a Tiszatáj című folyóirat 1986. júniusi száma közölte Nagy Gáspár: A fiú naplójából című versét, amelyben a költői látomás „drága Júdásában” Kádár János magára ismert, ezért az ügyet az MSZMP elé vitte. Betiltották a Tiszatáj legújabb számát, felfüggesztették működését. Lemondatták a főszerkesztőt és két munkatárs fegyelmit kapott.”
Mindezek mellett támogatták az „ellenforradalmat” támogató és a párt mellett határozottan kiálló szerzőket (Darvas Józsefet, Mesterházi Lajost, Dobozy Imrét stb.).
Kádár János politikai rendszerének megszilárdítása érdekében szükségesnek tartotta az Állambiztonsági Szolgálat kiépítését.
A kommunista hatalom ellenszegülőit, a belső ellenzéket akarták felkutatni az ügynökhálózat kiépítésével, besúgók részvételével.
Nem akarták, hogy a problémák felszínre kerüljenek, ezért választották azt a megoldást, amely a diktatúrákat jellemezte, hogy tudomást akartak mindenről szerezni. A Belügyminisztériumban is külön csoport – a hírhedt III/III-as ügyosztály – foglalkozott bizonyos csoportok – személyek megfigyelésével. Ezzel a jelenséggel foglalkozom már a következő fejezetben, a Széchenyi István klub és a Brunszvik klub működésével kapcsolatban.
2023-ban jelent meg Tabajdi Gábor Tartótisztek című műve, amely a Kádár rendszer belső elhárításának központi figuráit mutatja be.
„A szabadság egy kis köre, mint a függetlenség végvára”
Városunk kulturális életének megalapozásában a Széchenyi István-, valamint a Brunszvik Klub is jelentős szerepet játszott. Volt egy rövid időszak (1970-1975), amikor a két klub azonos szellemiséggel, egymás mellett működött. Az együttműködés természetes volt, az erdőháti gazdaság és az intézet dolgozói egymás rendezvényeit látogatták, a nagyközség és a környező települések érdeklődőivel együtt, idővel kiegészülve a művészek baráti körével.
Pályám kezdetekor, 1976-ban már megszűnt az 1970-ben alapított Széchenyi István Klub. Munkatársamtól, és a leendő barátaimtól értesülhettem a „legendás rendezvényekről.” A kokárdás március 15-ei megemlékezésekről, a nemzet sorskérdéseit vitató estekről – Csoóri Sándorral, Sánta Ferenccel, vagy Kallós Zoltán néprajzkutatóval – aki 1974-ben a klubban mutatta be erdélyi és moldvai népi balladákat tartalmazó kötetét.
[ MAGYAR HIRLAP 1974 NOV. 22 – 6. o. , részletek]
Közösen a közművelődésért
A MARTONVÁSÁRI PÉLDA
… 1970. április 8-án, Széchenyi halálának évfordulóján alakult a klub — mondja dr. Bogdán Emil főállatorvos, a klub titkára, a műsorok szervezője, aki felelősségteljes munkája mellett tántoríthatatlanul dolgozik a közművelődésért s társadalmi munkában.
A Klub célját s értelmét illetően talán sokkal avatottabb embert szólaltatnék meg, mint jómagam. Fekete Gyula: Egy korty tenger című könyvéből idézek: „Én úgy gondolom, az elhallgatás, a megbélyegzés, az eleve elparentálás a korszerű módja a demokratizálásnak, hanem ellenkezőleg, a megszólaltatás. Száz és tízezer állampolgár szóra biztatása, aki közös dolgainkról is, mások dolgairól is, a koordinálásról, az összefüggésekről is tud érdemlegeset mondani…” Ennek szellemében szervezzük havonként kétszer klubestjeinket, melyhez a gazdaság igazgatója, Kuti András minden anyagi és erkölcsi támogatást megad.
Ha az emlékeztető sorokat nem is tudjuk idézni, a nevek önmagukért szóinak. Itt jártak többek között: Gosztonyi János művelődési miniszterhelyettes, Fekete Gyula, Fekete Sándor. Sánta Ferenc, Csoóri Sándor, Moldova György, Kallós Zoltán, Ratkó József, Urbán Ernő, Bálint Tibor. Illyés Gyula Hősökről beszélek című művét itt mutatta be először Magyarországon Horváth Ferenc előadóművész, s az estet Illyés Gyula levele is őrzi. De meg kell említeni a Magyar Rádió Irodalmi főosztályának Magyar múzsa sorozatban itt rögzített adásait is, vagy a Borsos Miklóssal és Kósa Ferenccel való találkozásokat.
Az ilyen klubok országszerte szükségszerű működését talán a vendég Sánta Ferenc szavai őrizik egy, a rádióban is elhangzott felvételen: „A tudomány, vagy a gyakorlati élet szakembere gazdagabb minőséghez jut el, ha megnyitja szellemét a művészet, a vers, a zene, a szellemtudományok értékei előtt. De, aki szolgálatot vállal a jobbért, a többért, az persze, tudja azt is, hogy a maradiság, a kicsinyes elzárkózás, a szellemi restség, a butaság ellen folyó országos munka részesévé vált.”
A szabad idő emberi értékeket és szellemet gazdagító kihasználása, a minden munkához elengedhetetlenül szükséges erkölcsi, társadalmi tájékozódás gyarapítása alapvető kötelességünk. És ezt Martonvásáron pontosan tudják.
Győrffy László
Mivel a klub elnöke Dr. Bogdán Emil (1921-2008) Erdélyből települt át, szívügyének tekintette az erdélyi magyarok sorsát, így az elszakított magyar részek is nagyobb hangsúlyt kaptak estjeiken. Az erdélyi művészeti élet legjelesebb képviselői gyakorta megfordultak a klubban, akiket a hallgatóság nagy szeretettel fogadott. A pártszervezetek is „élénk érdeklődést” tanúsítottak a rendezvények iránt. Érthető, hogy országos hírű rendezvényeire a hivatalos kultúrpolitika is felfigyelt. Aczél György a „tiltott kategóriába tartozónak minősítette a klubot, ami 1976-ban a megszűnéshez vezetett.
A Kutatóintézetben működő klub megalapítója, elnöke Dr. Somodi István (1925-2022) volt, aki a leghitelesebb tanúja mindkét klub tevékenységének. Ebben a fejezetben nemcsak megjelent tanulmányának a címét idéztem, hanem a gondolatait is a klub történetéről. Kezdetben az 1950-es években szerény programok jellemezték a „társaskör” működését (rádió melletti beszélgetések, közös vacsorák stb.) – ami a falusi zárt világban dolgozó, élő kutatói személyzet közösségi helye volt. A kort jellemző, mindenre kiterjedő ellenőrzés megkövetelte a klub hivatalos nyilvántartásba vételét, ami 1958-ban megtörtént.
Dr. Vörös Zsolt visszaemlékezését idézem a Széchenyi Klub egyik ülésével kapcsolatosan. Köszönjük, hogy megosztotta velünk az elhangzottakat.
„… mint fiatal marxista emlőkön nevelt mérnök kerültem Martonvásárra és a szimpátia alapján érintkezésbe a klub tagjaival, majd a klubélettel is.”
„Az akkor nagy kegyben álló Pálfy G. István újságíró, s a már akkor országos hírű klubra kíváncsi lévén, eljött az ülésünkre. Megpróbálta a közismerten nemzeti elkötelezettségű tagságot formálni az alábbiak szerint. A magyar történelem nagyjai jellemző módon nem is voltak magyarok… Petőfi például Petrovics volt. Hunyadi János Szibinyányiként született. Dugonics Titusz pedig horvát volt! Meg kell, hogy mondjam, hogy ez az érvelés nem volt hatástalan rám! De az sem, amit Somodi úr válaszolt. (Dr. Somodi István klubtag, Brunszvik Klub elnöke)
-Nézze Uram! (nem Elvtárs) Amiket Ön nem ismeretlen célok érdekében előadott, nem vitatható tények. Azonban a következőket is – úgy gondolom fontosak, esetleg fontosabbak. Petőfi, a magyar szabadságharc költője volt, nem a szlováké. Hunyadi János a Magyar Királyság védelmezője volt, nem pedig az oláh Vajdaságé, Uram. Felhívom a figyelmet arra a közismert körülményre, hogy a Kárpát medence térségében magyarnak lenni sohasem vérvonal, hanem mindig is hitvallás kérdése volt!”
A bejelentés szerint, mint szakszervezeti klub működött tovább. 1976-ban vette fel a Brunszvik nevet. A fiatalabb korosztály kedvéért nagyon röviden említem meg Somodi István úr aktív életének állomásait. Ott van a balatonszárszói konferencián 1943-ban – néhány év múlva Fejér megyében népi kollégiumokat szervez. Veres Péter, majd Erdei Ferenc földművelésügyi miniszterek titkára. Részt vett a Petőfi-kör vitáin, 1956 októberében megválasztották a minisztérium forradalmi bizottsága elnökének. „ … amit ezekben az években tapasztaltam, és látva azt, hogy a levitézlett garnitúra egyszerűen belekövesedett a hatalomba… Nem kértem az együttműködésből. Nem esküdtem fel a Kádár-rezsimre, mint oly sokan a régiek közül, velük nem kívántam egy lobogó alatt szolgálni”
Rendőri eljárást indítottak ellene. Megfosztották értelmiségi munkakörétől. 2 évig segédmunkásként dolgozott. A Kutatóintézetben csak egy évtized múlva kapott kutatói munkakört.
„Történelmi feladatot láttunk el, s megbűnhődtünk érte” – fogalmazta meg Somodi István visszatekintve a régmúlt emlékeire. A klub elnöke mellett a „szellemi társak” úgy is fogalmazhatok a lelkes vezetők Üvegesné Dr. Hornyák Mária (1946-2024), Dr. Kizmus Lajos és Szabó Erzsébet nevét kell megemlítenem. Üvegesné Dr. Hornyák Mária helytörténeti kiállításait a nagyközségi könyvtárban is láthatták a helyi érdeklődők. Szabó Erzsébet alapos felkészültséggel szervezte a magyar történelem s irodalom kimagasló egyéniségeinek évfordulókhoz kötött kirándulásait – emléktúráit. A pozsonyi kiránduláson 1981-ben emlékezetes volt Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzása. A kirándulások közül csak néhány kiragadott példa:
-Felvidéki kirándulás a Madách-évforduló kapcsán– Nagyszalontai út – Arany Jánosra emlékezve. Néhány fénykép talán segít felidézni az emlékeket. Öröm volt az együttes színházlátogatás is. A klub rendezvényein az eddig tudatosan mellőzött problémák napirendre kerültek, és elkezdődött a „tiltott területek” feszegetése is. A nagyobb vihart kiváltó programok közül csak néhányat említek.
A Fejér-megyei pártiskolát is kivonultatták a Kósa Ferenccel történő találkozóra – ahol bemutatták ikonikus dokumentumfilmjét, A küldetést. A filmnek igen nagy sikere volt, de három hét után, miután megnézte a filmet, Aczél György betiltatta, s Balczó András pedig, aki a keresztény ember hitével szólt győzelméről a filmben, s eljutott egy nagyobb volumenű társadalomkritikáig, a gondolatainak a következménye az lett, hogy semmilyen vezetői pozíciót nem tölthetett be a sportvilágban.
A színvonalas előadóestek mellett a társadalom eddig háttérbe szorított problémái is előtérbe kerültek – a nemzet sorskérdései – jövője. Fekete Sándort a Hungaricus álnéven írt könyvéért (ami az 1956-os felkelés okairól és tanulságairól szól) bebörtönözték. Nemcsak a könyvmegírását, hanem a terjesztését is büntette a Legfelsőbb Bíróság. Fekete Sándor többször volt a klub vendége – Csoóri Sándorról az 1970-es 80-as években több ezer oldalas ügynöki jelentést írtak, több alkalommal sújtották szilenciummal. Szülőmegyéjében is eltiltották az iskolában, vagy a könyvtárakban a nyilvános megmutatkozástól. S ugyan ki vállalta volna a felelősséget? Hiteles emberek a művészeti élet különböző ágaiból. Sánta Ferenc író, Sára Sándor operatőr, Kósa Ferenc, Bacsó Péter filmrendezők, Kerényi Imre színházigazgató, Sinkovits Imre, Császár Angéla, Szabó Gyula, Bánffy György színművészek, Püski Sándor könyvkiadó… A felsorolás korántsem teljes. A fehérvári elvtársak jelen voltak majdnem minden rendezvényen. Mindent megfigyeltek, jelentettek, még azt is, hogy a klub mennyi meghívót nyomtatott ki. Az a képzet alakult ki, hogy Martonvásár a Nemzeti Demokratikus Ellenzék gyülekezési helye. A III/III-as osztály kiemelt feladatának tekintette a klubbal kapcsolatos munkát. Ahogyan Dr. Somodi István megfogalmazta: „A nemzeti ellenállás e szerény végvára valamiben hozzájárulhatott a rendszerváltás előkészítéséhez.” A klub 1990-ben megszűnt. Fennállásának 35. évfordulójára Csoóri Sándor a következőket írta:
„Kevés ilyen hely volt az országban, mint Martonvásár. A nehéz időkben idejártunk szabadság-gyakorlatra. Sok merész és szükséges gondolatot itt mondtunk ki először és nyilvánosan.”
Kedves egykori Klubtagok, kedves Érdeklődők!
Akik most jelen vagyunk ezen az esten, az az idősebb korosztály – akiknek emlékezetében még élénken él egy-egy klubest hangulata. Gondolatok, ami csak akkor és ott fogalmazódtak meg, mindenkor hiteles személyiségektől, íróktól és művészektől. Néhány évtizedes könyvtárosi munkám alatt a Brunszvik Klubbal való együttműködés jelentette a legtartalmasabb szakmai kapcsolatot. Üvegesné Dr. Hornyák Mária könyvtárvezetőt, történészt már az első hetekben megismertem, ahogy Martonvásárra kerültem. A kollegai meghívás nemcsak a Brunszvik Klub rendezvényeire szólt, hanem az estet követő fehérasztal melletti beszélgetésekre is, ami meghatározó élményt adott életem során. Értékes emberi kapcsolatokkal lettem gazdagabb, szakmailag és magánemberként is. Összekapcsolt bennünket a sok közös élmény, az Egyetemi Színpad estjei, az estébe nyúlt beszélgetések. Az 1957-ben létrejött intézmény az 1960-as – 70-es években a legprogresszívebb szellemi műhely volt a fővárosban. Ezeken az esteken ismerhettem meg Budai Ilonka népdalénekest, Dr. Medvigy Endre irodalomtörténészt, a Forrás-kör fiataljait, Havas Judit és Márai Enikő előadóművészeket, akik később a Brunszvik Klub és a könyvtár gyakori vendégei lettek. Örültem, amikor Dr. Bogdán Emil bemutatta Koczogh András fafaragó művészt, kinek mestere Szervátiusz Jenő volt. Igaz, hogy 1978-ban kiállítóterme még nem volt a Nagyközségi Könyvtárnak, de még Martonvásárnak sem, mégis emlékezetes maradt ez a kiállítás. Az alkotásokat a könyvtár polcain és a polcok között helyeztük el. Később 1997-ben láthatták a látogatók Koczogh András alkotásait a Nagyközségi Könyvtár melletti osztályteremben a könyvtár nyitvatartási ideje alatt.
Lapozzunk bele a Községi Könyvtár vendégkönyvébe, nézzük meg néhány közös rendezvényt a Brunszvik Klubbal.
- Dr. László Gyula régészprofesszor Kettős Honfoglalás c. előadása
- Varjúvári Legenda – Koós Károly emlékest
- Bevezeti: Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész
- Előadják: A Forrás-kör tagjai
- Mátyás király emlékezete
- Előadják: Szabó András előadóművész és a Vagantes együttes
- Vallai Péter színművész előadóestje
- Dr. Lencsés Ferenc szociológus, helytörténész Mezőgazdasági idénymunkások a 40-es években c. könyvének bemutatója
- Hungaria Liberata
- Válogatás az ezeréves magyar irodalomból és Liszt Ferenc műveiből
- Előadják: Patrick Rücker zongoraművész és Ujlaky Károly előadóművész
- Hegedűs D. Géza színművész Nagy László estje…
A felsorolás nem teljes.
A közös rendezvényeket nemcsak az együttes szakmai szemlélet és az anyagiak indokolták, hanem olykor a közös felelőségvállalás is. Sánta Ferencet hívtam meg a könyvtárba, aki már többször volt a 60-as években a klub vendége. Egy asztalnál ültünk, a rendező szervek: a Brunszvik Klub részéről Dr. Kizmus Lajos, az Erdőháti Gazdaság népművelője Lukács Tivadar és Jómagam. Már 1987-et írtunk, amikor az író – olvasó találkozót megrendeztük. Az „elbeszélgetés” az estről a gárdonyi pártbizottságon néhány nap múlva megtörtént, ahova Kiss Gábor, a nagyközség párttitkára és Jómagam voltunk hivatalosak.
Nem utolsó sorban említeném meg Üvegesné dr. Hornyák Mária könyvhöz kötődő kiállításait.
Tekintélyes várdája a magyar mezőgazdaságnak agrártörténeti kiállítás, amit először a Brunszvik Klubban mutatott be, majd a Nagyközségi Könyvtárban, ahol a kölcsönzőtérben helyeztük el a tablókat.
A másik Teleki Blanka születésének 75. évfordulójára rendezett kiállítás volt. A kiállítási installációt a klub szakmunkás tagjai készítettek. A budapesti Kossuth Klubban bemutatott kiállításon részt vettek a Teleki Blanka nevét viselő gimnáziumok küldöttségei is. A kiállítás anyagát a Nagyközségi Könyvtárban a könyvtár nyitvatartási ideje alatt láthatták a helyi érdeklődők. A fiatalok olvasóvá nevelését nagy mértékben segítették ezek a kiállítások, tárlatvezetések, könyvtárhasználati órák, később vetélkedők, olvasópályázatok kapcsolódtak a látott anyaghoz. A történész könyvtárvezető Brunszvik Teréz „szellemi gyermeke”, Teleki Blanka (1806-1862) c. tanulmánya az Őrláng füzetek 13. számaként jelent meg 2012-ben. Amikor felidéztem régi közös emlékeinket, Nemeskürty István Tanár Úr gondolatát hívom segítségül:
„A múltat nem lehet tőlünk elvenni, de az csak akkor miénk, ha ismerjük”.
(Elhangzott a BBK-ban, a Brunszvik Klub emlékestjén)
Következő fejezet: II/3. Dokumentumokra és más művészeti ágakra épülő kiállítások
Irodalomjegyzék:
Rácz András: Igy cenzúrázták az irodalmat a Kádár rendszerben.: Magyar Nemzet 2024.02.23.
Horváth Attila: A cenzúra működési mechanizmusa Magyarországon a szovjet típusú diktatúra időszakában. ELTE Országos Intézményi Tudástár. PDF2013
Vasy Géza: Egy korszak irodalompolitikája. Kortárs 2014. III. hó.
Dr. Somodi István: A szabadság egy „kis köre” mint a függetlenség végvára. Rendszerváltó archívum. 2020. október
Györffy László: A martonvásári példa. Magyar Hírlap 1974. nov. 22.
Könyvtári munkanapló (1976-1979)
Könyvtári vendégkönyv
A meghívókat Orosz Ákosné és Cserhalmi Erzsébet bocsátották rendelkezésemre,
és a fényképeket Orosz Ákos készítette.