A kulturális élet „virágkora” Dr. Jantsits Tiborné és Dr. Bogdán Emil vezetésével
A népkönyvtárak történetének a hőskorát a kezdeti időszak, az 1950-es évek jelentették, melyet röviden összefoglalva
- a szegényes könyvállomány,
- az alacsony számú olvasótábor,
- a könyvtár gyakori költözése mellett
- az egymást sűrűn követő, könyvtári feladatokat társadalmi munkában vállaló könyvtárosok jellemezték.
A községi tanácsoknak semmiféle anyagi eszköz nem állt a rendelkezésükre, hogy működtesse a könyvtárukat. A megfelelő helyiség biztosítása ugyanolyan gondot jelentett, mint a téli tüzelőanyag fedezése. Szintén a fenntartó feladata volt a politikailag alkalmas személy kiválasztása a könyvtári feladatokra. A székesfehérvári Körzeti Könyvtár biztosította a kezdeti könyvállományt, s annak cseréjét.
A könyvek mennyisége is, valamint az állomány összetétele is messze állt az olvasói igényektől. Az állományt a rendszer ideológiájához, és a politikai kívánalmakhoz igazították.
Könyvszállításra alkalmas gépkocsival nem rendelkezett a körzeti könyvtár, ezért az erre a célra csináltatott fenyőfából készült speciális láda bizonyult a legalkalmasabbnak, amely postai úton jutott el a vidéki könyvtárakba. A könyvanyag cseréjéhez elengedhetetlen volt a határidők pontos betartása, a ládák visszaküldését illetően.
Könyvtáralapítások
A kismartoni és az erdőhátpusztai népkönyvtár alapításának időpontja 1951.02.09. Letétként kapott könyvek darabszáma: 230. Átvevő: Szabó Sándor tanító.
A könyvtár avatásáról semmilyen írásos jelentés nem érkezett a körzeti könyvtárhoz, így minden bizonnyal a könyvtári szolgáltatás is csak később kezdődött el.
1958. október 8-án volt a könyvtár ünnepélyes megnyitója, ahogy Lencsés Ferencnek településünk első krónikásának Martonvásár története (1963) című tanulmánykötetében olvasható. Az ünnepélyes átadást „kultúrműsorral” kapcsolták össze.
„Nagy Gyuláné könyvtáros tanító Móra Ferenc Szeptemberi emlék c. elbeszélését olvasta fel, a Megyei Könyvtár munkatársa, Havrilla János diafilm vetítéssel egybekötve, Solohov Új barázdát szánt az eke c. regényét ismertette.”
A Népkönyvtárt az MDP II. kongresszusa alkalmából szervezte a körzeti könyvtár február 14. – 24. között.
Az Erdőháti Gazdaság első szakképzett könyvtárosa Dr. Jantsits Tiborné volt 1962-töl – 1975-ig mint függetlenített szakszervezeti kultúrfelelős. Az erdőháti központtal működő szakszervezeti könyvtár állománya 1970 végén 3000 kötetet tett ki. Ebből László-pusztán kb. 700, a Miklós-majori klubban pedig 340 kötet volt elhelyezve.
Dr. Jantsits Tiborné 1962 tavaszán írt naplójából idézek:
AZ ERDŐHÁTI KÖNYTÁR NAPLÓJÁBÓL
MÁRCIUS 30-án szépirodalmi vetélkedőt rendeztünk. Könyvtárunk olvasói nagy izgalommal vártak ezt az eseményt. De talán magam izgultam a legjobban; s meg kell vallanom, féltem is egy kicsit, mert hiszen én, a könyvtáros, most játékvezető voltam, hasonlóan a tanárhoz, aki vizsgáztatja növendékeit. Persze, a különbség mégis sok: a könyvtáros általában nem ismerheti annyira az olvasóit, szellemi képességüket, emlékezőtehetségükét, hogy mi az, ami megmarad bennük az olvasott könyvekből…
Közel egy éves munkám eredményének visszatükröződését vártam, szorongó érzésekkel és nem kis kíváncsisággal. Meg tudok-e küzdeni a közönnyel, felülemelkedik-é rendezvényünk a hallgatólagos tudomásulvétel olyan jól, ismert érdektelenségén? — Elég nehéz kérdéseket adtam fel a versenyzőknek, de valamennyit könyvtárunk legolvasottabb könyveiből. S ami talán a legnehezebb? néhány soros szemelvényből meg kellett állapítaniuk a mű címét, íróját, majd beszélniük kellett a regények főhősiről, esetleg témájáról, tanulságairól, sőt, egyik-másik híresebb regény megjelenési idejét, valamint írója életrajzi adatait is kérdeztem. És – nagyon tudtak, remekül szerepeltek olvasóim! Jó volt hallani, hogy idős, kendős asszonyok is jelentkeztek komoly erőpróbát jelentő megfejtésekké, és szabatosan, helyesen válaszoltak. Olyan emberek, akik nemrégen még nagyon távol éltek az irodalom világától.
Legélénkebben az ifjúság vett részt a vetélkedésben. Meglepődtem, hogy mennyire jól emlékeznek a könyvek apróbb részleteire azok is, akikről azt hittem korábban, hogy csak úgy futtában, felületesen olvasnak. Most jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy ez a könyveket faló fiatalság tud helyesen olvasni, és sokat elraktároz magába mind abból, amiből minél többet megtartani érdemes.
ÁPRILIS 27-én író-olvasó találkozó volt nálunk, Gergely Mártát hívtam meg, mert regényei nagyon olvasottak nem csak az ifjúság, hanem az idősebbek körében. Az írónő már délelőtt megérkezett, magával hozta férjét és két munkatársát, Teknős Péter szakírót és Gaálnét, a Kisdobos levelező rovatának vezetőjét. Először az erdőháti iskolát látogatták meg, ahol a gyermekek verssel, virággal és énekkel ‘köszöntöttek őket, majd a legügyesebb gyermekek közül ötöt kiválasztottak, akiknek a szülei a Hibrid-Üzemben dolgoznak, s átmentek velük üzembe, anyagot gyűjteni a Kisdobos júliusi számába, rajzokat, tudósításokat. Az újdonsült kis raj művészek és riporterek, élvezték a „magán”-szereplést és ügyesen dolgoztak. Délután meglátogatták’ a martonvásári iskola kisdobosait, a Beethoven Múzeumot, és este 6 órakor kezdődött a találkozó az erdőháti művelődési otthon klubtermében, ahol az írónő két óra hosszat beszélgetett olvasóival. Érdekes epizódokat mesélt írással kapcsolatos élményeiből, regényeinek hőseiről, magáról és írásairól nagyon szerényen beszélt. Izgalmas. vita alakult ki. A kérdésekre az írónő kedves közvetlenséggel válaszolt, nem csoda tehát, hogy személyével is meghódította olvasóit.
A találkozó óta még nagyobb az érdeklődés a könyvei iránt, az emberek szeretnének mindent elolvasni, amit Gergely Márta irt.
Az említett helyeken élvonalbeli írók, költök, országos hírű riporterek gyakran megfordultak, ahogy ezt a korabeli munkanaplók is tanúsítják. Lapozzunk bele:
1971 március 28:
- „Délelőtt színházlátogatás A Rab ember fiainak megtekintése a Bartók Béla Gyermekszínházban.
- Az építőmunkások a Szépművészeti Múzeum kiállítására látogattak, tarlatvezetéssel egybekötve.
- A Nőklub rendezvényén tagjai Póor Péter táncdalénekessel és a Vidám fiúkkal találkoztak.”
A másik nap „kibérelték a Thalia Stúdió Szinházat Fekete Sándor Őserdei Szimpóziumának előadására. Két autóbusz vitte Budapestre a 90 gazdasági dolgozót.
„…. ennek a fáradhatatlan asszonynak is köszönhető, hogy az erdőhátiaknak nincsenek elzárva a virágtól, legfeljebb a virág – helyesebben a szakmabeliek köre – tud méltánytalanul keveset róluk.”
Az 1970-es években a népművelési tevékenység már tíz rétegklubba tömörült. Ezek voltak a következők:
- Ságvári Endre Ifjúsági Klub
- Állattenyésztési dolgozók Klubja
- Nők Klubja
- Műszaki Klub
- Közgazdasági Klub
- Építők Klubja
- Szállítók Klubja
- Nővénytermesztők Klubja
- Dízel Klub
- Széchenyi Klub
A Széchenyi István nevét felvevő értelmességi klub szellemisége a későbbiekben is meghatározta Martonvásár kulturális életét. A Dr. Bogdán Emil által vezetett klub „nemzeti tudatunk feltámasztásán túl a másként gondolkodó magyar értelmiség (Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Sánta Ferenc, Fekete Sándor) rendszeres találkozóhelye lett.” Magyarságtudatunk erősítesteken a művészeti élet legjelentősebb képviselőivel találkozhattunk. Ahogy Csoóri Sándor megfogalmazta, „a nehéz időkben idejártunk szabadsággyakorlatra.”. …..
A klub történetéröl Kizmus Lajos ad átfogó képet a Martonvásár Városkönyvben.
A későbbiekben még néhány adalékkal szeretném felidézni a klub értékteremtő szellemiségét.
A határainkon túl élő magyarság értékeinek a bemutatása is hozzájárult ahhoz, hogy a korabeli hatalom nem nézte jó szemmel a klub működését. (Mindez 1976-ban a klub betiltásához vezetett.) A Széchenyi Klub is a 1820-ban klasszicista stílusban épült Miklós-majori kastélyban kapott helyet.
A századforduló táján a Lyka família lakta az épületet, majd 1933-ban Brauch Károly nagykereskedő vásárolta meg.
1961-ben az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet Gazdasága tulajdonába került. Jelenleg számos film forgatásának színhelyé.
A koloniálbútorokkal berendezett kastély a későbbiekben is méltó környezetet biztosított egy-egy előadóestnek, előadásnak, ill. képzőművészeti kiállításnak.
1976-tól Dr. Jantsits Tiborné nyugdíjba vonulása után Lukács Tivadar lett az Erdőháti Gazdaság népművelője. Számos előadóest, kiállítás és ismeretterjesztő előadás fémjelzi munkásságát. Mindezek a rendezvények és a gyakori színházlátogatások is nyitottak voltak a község érdeklődő lakói felé.
Következő fejezet: I/10. A martonvásári népkönyvtár alapítása